Vezet a volt kormányfő pártja a bolgár parlamenti választáson
Kormánykoalíció létrehozása a cél, három hónapon belül másodszor tartottak előre hozott választást.
Az amerikai elnök egy videóüzenetben említette Kiril Petkovot, a jelenlegi ideiglenes kormány gazdasági miniszterét.

A jobboldal szerint az ügyvivő kormány tevékenysége a kommunista idők terrorját idézi.

A francia sportvezető nem érhette meg az álma megvalósulását, ami a világ egyik legrangosabb sporteseményévé vált.

Rendkívül sikeres a magyar járványügyi védekezés, egy kivételével valamennyi uniós tagállamot megelőzzük a védettségi rangsorban – adta hírül a kormány a Facebookon.

Ursula von der Leyen személyesen adja majd át a sikeres terveket benyújtó országok fővárosaiban a „brüsszeli csekket”.

A köztársasági elnök hangsúlyozta hogy Magyarország számos, a térség infrastrukturális, energetikai és klímavédelmi fejlesztését szolgáló beruházást valósított meg.

Az Európai Unió nem támogatást, hanem törlesztést fizet a részünkre – mondta Lentner Csaba.

A keleti kereszténység tagjai szerint a genderideológia démoni támadás, amely elválaszt Istentől.

Spanyolországban nagy az iskola elhagyók száma; illegális fegyverkereskedelemmel gyanúsítják a francia honvédelmi miniszter sofőrjét. Kényszerházasságtól félnek a svédországi migráns kislányok; Marine Le Pen és Emmanuel Macron a két nagy vesztese a franci

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.