Székelyföld hitet, erőt és gyökeret adott, Magyarország pedig szárnyakat
Tizenkilenc évesen egy hátizsákkal a hátán, kezében egy kék virággal állt a józsefvárosi piac előtt Benedekffy Katalin énekművész.
Harangozó Imre népfőiskolát és múzeumot is alapított, huszonötödik könyvét most rendezte sajtó alá.
Döntő kérdés lesz, hogy miként viszonyulnak a magyar közösséget érintő új jogszabályokhoz a PNL nacionalistái.
Az emberi erőforrások minisztere az intézet főigazgatójával tekintette át az éves munka eredményeit.
Könyvritkasággal bővült a Hagyományok Háza könyvtára, Kájoni János énekgyűjteményével.
Napvilágot látott a Prima Primissima-díjas Hazajáró című honismereti-turisztikai magazinműsor első képes könyve. A vaskos kötet a tévéképernyőről jól ismert Hazajáró végtelen útjának egy-egy elkapott pillanatát örökíti meg.
Berecz András a meghökkentés bajnokáról, Naszreddin hodzsa szamaráról és a pitemonyázásról
A kiváló bariton a világ szinte valamennyi jelentős operaházában énekelt már.
Még a legnagyobb áhítatban is képesek vagyunk vesződni lelkünk kicsinyes, földi gondjaival.
A Bánk bán 200 éve című kamarakiállítással vette kezdetét a Bánk bán maraton a Nemzeti Színházban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.