KDNP: Elismerést érdemel, hogy a pápa minden ember méltóságáért emel szót
A párt számára iránymutató, amit a pápa az üldözött keresztényekről mondott és arról, hogy az üldözés „sokak szégyenteljes hallgatása közepette folyik.”
A szentatya felé azt az üzenetet szeretnék közvetíteni, hogy a magyar kereszténység ősi, és rendkívül sokat tett az egyetemes egyházért, szentek sorát és országok védőszentjeit adta.
A Duna TV-n élőben lesz látható Ferenc pápa szentmiséje, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben mutat be szombat délelőtt. Emellett egész napos műsorfolyammal: háttérműsorokkal, exkluzív interjúkkal, dokumentumfilmekkel, helyszíni tudósításokkal készül a köz
Több százezer embert várnak szombaton Csíksomlyóra, ahol Ferenc pápa tart szentmisét. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Lőrinczi Zoltán, az EMMI helyettes államtitkárával beszélgetett Földi-Kovács Andrea.
Összefogásra buzdított, a politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi erők együttműködésének fokozását sürgette Ferenc pápa pénteken a bukaresti elnöki hivatalban román állami vezetők és a civil társadalom képviselői előtt.
Szombaton megjelenő Lugas mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.
Megkezdte pénteken háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa.
A Mária evangéliuma című mű oratórikus változatát mutatják be június 9-én Csíksomlyón, 10-én pedig Déván.
Csaknem nyolcezer Kárpát-medencei középiskolás kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség csíksomlyói és nemzeti összetartozás napi programjaiba – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
A pápa első székelyföldi látogatását óriási várakozás előzi meg. A mise helyszínén a végéhez közelednek az előkészületek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.