Fülöp Attila: Még 150 ezer megváltozott munkaképességű ember kaphatna munkát
Az államtitkár közölte, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága jelenleg 42 százalékos, míg 2011-ben ez az arány még 18 százalék sem volt.
A kormányzat a múlt évben elindított egy, a nevelőszülői munkát bemutató kampányt, amelyet most a fogyatékosság- és az idősügy területén is folytatni szeretne.

Az Országgyűlés alelnöke a szociális munka napja alkalmából kedden a Parlamentben köszöntötte az ágazatban dolgozókat és köszönetet mondott tevékenységükért.

Az egyik mérföldkő az a 3,3 milliárd forintos program, amellyel a fogyatékosságuk miatt kommunikációjukban akadályozott embereket segítik.

Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke az ünnepi ülésen arról beszélt: meg kell különböztetni a politikai kereszténységet a keresztény politikától.


Fülöp Attila hangsúlyozta, a kormány olyan fejlesztésekben gondolkodik, amelyekkel mind az akadálymentesítést, mind pedig a munkába állást segíteni tudja.

Látásrehabilitációs programokat, iskolai integrációt, akadálymentesítést, de mindenekelőtt a társadalom érzékenyítését nevezte kiemelt feladatnak a szociális ügyekért felelős államtitkár.

Fülöp Attila emlékeztetett rá, hogy a Fidesz–KDNP-kormányok alatt – az elmúlt kilenc évben – 18 százalékról 42 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása.

Jó szociális, illetve fogyatékos ellátás akkor nyújtható, ha a közösség ügyévé tud válni, ha a helyi igények közös összefogással, valamint állami segítségvállalással tudnak megvalósulni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.