Milliárdos adócsalást lepleztek le Győrben
Milliárdos adócsalást leplezett le Győrben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a M1 Híradója kedd este.
Bízom abban, hogy el tudjuk fogadtatni a számításainkat a munkahelyvédelmi terv fedezetével kapcsolatban – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Pleschinger Gyula.

Nem kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fordított áfa bevezetését a sertéságazatban. Ezt a döntést a tárca a sertéstartókkal és a szakmai érdekképviseleti szervekkel egyeztetve, javaslataikat figyelembe véve hozta meg.

Több mint 50 százalékkal csökkent a fekete gabonakereskedelem Magyarországon a fordított áfafizetés július 1-jei bevezetését követően.

Az áfatörvény módosításába foglalt fordított adózást a mezőgazdaságban a második félévtől kell alkalmazni.

A magyar vetőmag-nemesítés támogatását sürgette a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. idei kalászos bemutatóján kedden a cég ügyvezető igazgatója.

A kettős mérce szempontjából jelenleg sokkal jobb a helyzet az Európai Unióban, mint korábban volt.

Az őszi vetésűeknél közepes, a tavaszi vetésűeknél jó termés is lehet.

A tervben szereplő konvergenciaprogramot és a Nemzeti Reform Programot a kormány hétfőn elküldte az Európai Bizottságnak.

A gabonák, olajos magvak és fehérjenövények értékesítésekor a fordított adózás szabályait várhatóan július 1-jétől kell alkalmazni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.