Európában a magyar kormány fordítja a legtöbbet a családokra
A családtámogatások kibővítésével a családalapítási kedv és a házasságkötések száma is párhuzamosan nő.
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a legutóbbi hónapra vonatkozó népmozgalmi adatokat.

Úgy gondolják, hogy házasságuk egyházuk mentális fejlődésének szimbóluma.

– Tíz éve öt tervezett babából három született meg, mára ez a szám már négyre emelkedett – fejtette ki Fűrész Tünde a lapunknak adott interjúban.

A népességgyarapodás a huszadik század közepéig lassan növekedett, az utóbbi ötven évben azonban drámai.

Ha azt hisszük, hogy az őrület nem fokozható, nagyot tévedünk.

A hercegné halálhíre az egész világot sokkolta, temetésén több millióan vettek részt.

Ókovács Szilveszter operaénekes, televíziós szakember, a Magyar Állami Operaház főigazgatója beszélt az életéről, családjáról és sikereiről.

Harrach Péter emlékeztetett rá, hogy 2778 milliárd forint jut jövőre családtámogatásra, ami a GDP öt százalékát teszi ki.

„Afrikából származom, szóval ezeknek a dolgoknak megvan a maga, sajátos, tradicionális módja.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.