Több mint félmilliárd forintból újul meg az általános iskola
A több mint kétezer négyzetméteres épületben már elkezdődött a kivitelezés, amely a tervek szerint jövő tavasszal ér véget.
Az erdélyi magyar ember Trianon óta kénytelen más kódrendszer alapján megélni a mindennapokat.

Szlovéniában a 9. osztályosok számára is elindul az oktatás.

Egyre durvább méretekben gyűrűzik be az iskolákba a szexualitásról szóló tanítás.

Így komoly segítség a szülőknek, hogy június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok.

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

Rusz Márk Milán az első színművész, aki nemzetiségi színházi tevékenységéért nemrég Jászai Mari-díjat kapott.

A szakképzésben oktató tanárok jövőbeni bérét nyártól új szempontok alapján határozzák meg.

A védekezés hatékony volt, annak első fázisa sikerrel zárult, a betegség tömeges elterjedését sikerült megállítani.

George Cukor forgatott egy parádés filmet: a My Fair Ladyt, amit több mint tíz Oscar-díjjal jutalmaztak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.