Fennakadások nélkül zajlik az iskolai felmentési kérelmek feldolgozása
A kérelmek 72 százalékáról már döntés született, és ezek 90 százaléka támogató – közölte az Oktatási Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Lehet majd az iszlám előírásának megfelelő ételt is fogyasztani – nagyjából ennyiben merülnek ki a muszlim vonások a Budapesten induló török Maarif Általános Iskola és Gimnáziumban.

Schanda Tamás elmondta: a támogatás keretében Lego robotépítő készleteket, tableteket, valamint okostáblát kap öt iskola, az intézmények tanárai pedig robotikai tanfolyamon vehetnek részt.

„A magyar hagyomány legendái, krónikái teljesen egyértelműen tudatják az utókorral, hogy a szittya-hun-magyar rokonság folytonos” – hangoztatta Kásler Miklós.

Ha a fehér férfiak elnyomók, akkor ezt az elnyomást meg kell szüntetni, jöhet a lázadás és a forradalom. Niedermüller Péter hírhedt megnyilvánulása ebbe a sorba illeszkedik.

Nincs még hét éve, hogy visszavonult, de már-már legendának számít. Nemcsak Körmenden, hanem a magyar férfikosárlabda egészében, hiszen itthon és rangos külföldi klubokban is megbecsülést szerzett magának.

Új látogatóközpont épült és műtárgyépületek rekonstrukciója is megvalósult a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu csaknem 900 millió forint értékű felújításakor.

Illés Boglárka felszólította Cseh Katalint és a Momentumot, kérjenek bocsánatot a Kárpátalján élő magyar emberektől, és tartózkodjanak a magyarságot sértő kijelentésektől.

Az Életjel Mentőkutyás egység és Nagyné Varga Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa igazgatója, a Szolnok Városi Civil Tanács elnöke kapta az Értékteremtő Közösségekért-díjat.

A kastély a munkálatok miatt nem látogatható, de a kastélypark a felújítás alatt is nyitva áll az érdeklődők előtt – jegyezte meg Virág Zsolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.