Az utazó
Évekig gyermekkora helyszíne, a Komárom-Esztergom megyei Nagyigmánd jelentette Fischl Ágnes számára a világ közepét. Az álmaihoz nem volt szüksége Amerikára, azok mind Nagyigmándról indultak, és oda is tértek vissza.
A szegregációs ügy miatt, a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése értelmében a helyi önkormányzatnak és a tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie az érintett családoknak.

Az oktatás munkaerőpiachoz közelítése volt az elsődleges célja a szakképzés megerősítésének, amelynek részleteivel a kezdeti fenntartások után már az oktatók is egyetértenek – erről Schanda Tamás beszélt a Magyar Nemzetnek.

Már be lehet nyújtani az iskolai felmentési kérelmeket az Oktatási Hivatalhoz – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

Bár nem olcsó mulatság a tűzijáték, mégis egész szilveszteréjjel zengett az ország a pirotechnikai eszközök keltette zajtól. A rakéták ráadásul veszélyesek is.

Két hetük van felkészülni a középiskolába készülő diákoknak a központi írásbeli felvételire, a kiszemelt tanintézmények közül azonban ráérnek a vizsga után is választani.

Legkevesebb kilenc civil, köztük öt gyerek meghalt Szíria északnyugati részén, a jórészt iszlamisták ellenőrzése alatt álló Idlíb tartományban, amikor a szíriai kormányerők által kilőtt egyik rakéta eltalált egy iskolát – tudatta szerdán egy civil szervez

A tűzijátékok okozta tüzek mellett két halálos lakástűz is volt az éjjel. Szerda hajnalban kigyulladt egy lakóház Uraiújfaluban.

Jövőre többek között beindulnak az egyedülálló állami támogatású külföldi nyelvtanfolyamok, kiterjesztik a Klebelsberg-ösztöndíjat, fizetésemelés vár az iskolaigazgatókra.

Előállt az a balliberális vélemény, mely szerint Gréczy Zsoltnak nem is kellett volna lemondania, hiszen a szexualitást semmiféle norma nem korlátozhatja, még közszereplőként sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.