Bárka Színház: felelőtlen gazdálkodás a gyanú
A KIM szerint felelőtlen gazdálkodás gyanúja lassítja a Bárka Színház átadás-átvételét.
Nyílt levélben fordult a Bárka Színház társulata Navracsics Tiborhoz és Kocsis Máté polgármesterhez.

Párbeszédet szeretne a kormánnyal a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

A Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek. Itt azonban nem egyszerűen a kormányról és a Mazsihiszről van szó – mondta Balog Zoltán.

Úgy vélik, a megismert tervek nem veszik figyelembe a holokauszt borzalmaitól szenvedettek érveit és érzékenységét.

Három kérdést vetettek fel a zsidó szervezetek a Zsidó Közösségi Kerekasztalon.

A nappali melegedők kötelesek regisztrálni az ellátottakat, akik így biztosan megkapnak minden előírt szolgáltatást.

A kérdőívek gyűjtésben érintett tánctanár nem csupán adatokat, de pénzt is kért az órán.

Schmidt Mária a kollaboránsokról, a jót választókról és Horthy Miklós államfői felelősségéről is mesélt.

Mivel a történész máig nem tette meg, Feldmájer Péter írt levelet helyette a Terror Háza Múzeum igazgatójának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.