„A NATO-szövetségesek az elmúlt hónapokban nem azt nyújtották, amit megígértek”
Nőni fognak az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások – jelentette ki a NATO-főtitkár
Saját munkatársai távolították volna el a helyéről a szóvivőt.

Őrületnek nevezte Kijev és Washington tervét a milliárdos.

De az amerikai segély sem oldja meg Ukrajna problémáit.

Joe Biden hatéves gyereknek nevezte Donald Trumpot.

Egy ázsiai ország külügyminisztériuma tette ezt a kijelentést, sőt ettől messzebb mentek.

Az Egyesült Államok hatmilliárd dollár értékű új katonai felszerelés ukrajnai szállítása mellett kötelezte el magát pénteken.

A CPAC Hungary fórumán felszólaló Keith Self texasi republikánus képviselő élesen bírálta a Biden-kormányzat Ukrajna-politikáját.

Az európaiak Lisszabontól egészen a keleti végekig kezdik megérteni, hogy a liberalizmus, a globalizmus és a szocializmus nem válik a társadalom javára, hanem szegénységet, nyomorúságot és a bevándorlás brutális növekedését vonják maguk után – mondta André Ventura, a portugál Chega! párt elnöke videóüzenetében, amit a CPAC Hungaryre küldött.

A határok védelme napjaink egyik legsürgetőbb feladata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.