Mielőbb digitalizálnák a lakásnyilvántartást
Az államtitkár véleménye szerint a megbízható, tiszta adatok nem csupán visszajelezhetnek társadalmi és gazdasági változásokat, hanem előre is jelezhetik azokat.
Székelyföldi elöljárók élőlánccal próbálják megakadályozni, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala csütörtökön papokkal felszenteltesse az úzvölgyi katonatemetőben létrehozott román parcellát.
Pártoknak és pártalapítványoknak szervez képzést az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – tudatta Holman Magdolna, a szervezet főtitkára hétfőn az MTI-vel. Az ÁSZ közleményében azt írta: önteszttel és konzultációs lehetőséggel segítik a költségvetési támogatásban r
Visszavonult a közéleti szerepvállalástól I. János Károly volt spanyol király vasárnap, aki napra pontosan öt évvel ezelőtt mondott le a trónról fia, Fülöp javára.
A plénum elé terjeszti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2018-as beszámolóját az Országgyűlés költségvetési bizottsága. Erről kilenc kormánypárti támogató és négy ellenzéki elutasító szavazat mellett döntött szerdai ülésén a testület.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a bukaresti kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt csütörtöktől kezdődően nem támogatja a kormányt.
A gazdasági elemzések egyik jelentős dilemmája, vajon az állami kiadások és adóbevételek támaszt adnak-e a növekedésnek, segítik-e a fellendülést.
Szabályosan gyakorolja a tulajdonosi jogkört cégei felett a megyei jogú városok többsége – erről beszélt tegnap az Állami Számvevőszék alelnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.