Kocsis Máté Gyurcsányt lealázó mondatai példaértékűek – mert ez már politikai háború
A Fidesz frakcióvezetője úgy bánt el Gyurcsány Ferenccel, ahogyan utóbbi már sokszorosan kiérdemelte volna.
A baloldal ezúttal is megtagadta az együttműködést a járvány elleni küzdelemben.

A Fidesz frakcióvezetője érthetetlennek tartja, miért kampányol a baloldal a vakcinák és az emberek megkérdezése ellen.

Megrekedve, szellemtelenül, bűnnel eljegyezve lettünk hétmilliárdnyian.

Sok roma családnak eddig a zenélés volt az egyetlen megélhetési forrása Józsefvárosban, amitől a polgármester intézkedése megfosztotta őket.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a baloldal eljutott odáig, hogy emberéletek árán szereznének politikai hasznot.

Kocsis Máté szerint Gyurcsányék az egészségügy összeomlásától, és az emberek megbetegedéséből remélnek politikai hasznot 2022-re.

Óföldeák régebben „fokhagymás” falu volt, most a vallási turizmus egyik célpontja. Árpád-kori temploma kunhalmon áll.

Gyurcsány egyfelől a járvány kihívásairól beszélt, másfelől ismét igyekezett bizonytalanságot kelteni a védőoltásokkal kapcsolatban – olvasható Kocsis Máté Facebook-oldalán.

Április elején születnek meg a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés átalakításáról szóló döntések.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.