Kocsis Máté: A Jobbik elárulta saját szavazóit
A politikus kijelentette: annak hitelességi szempontok is a politikában, és az ellenzék most nagyon veszélyes területre tévedt, amelynek szerinte nem lesz jó vége.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere támogatásával ősi eseményt újítanak meg zarándoklattal Somogyvárról Debrecenbe, onnan Nagyváradra, majd Csíksomlyóra, a pápai szent misére.

A magyar kormány miniszterelnök-helyettese szerint az RMDSZ és a Fidesz-KDNP szövetségéről nem a politikusok állapodtak meg: ezt az erdélyi magyar választók kényszerítették ki.

Tél elején telefonos-videós képviselői különítmények lepték el az országot, hogy élőben közvetíthessék parlamenti rendbontásukat, majd a köztévé folyosóin is hasra vágják magukat.

A szlovák együttműködés hiányában a napokban az Európai Parlament illetékes bizottsága sem tudta napirendre tűzni az ügyet. Csáky Pál szerint Szlovákia nem sokáig bújhat ki a felelősség alól.

A Jobbikról nyilvánosságra került felvételek a párt igazi arcáról tanúskodnak, ezért is hiteltelen az az együttműködés, amely a Jobbik és a baloldal között formálódik – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

- Ma megismerhettünk minden gondolatot, ami az ellenzék fejében van az ország és a világ dolgairól – fogalmazott Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Humor és ízlés nélkül!

„Nagyobb hangsúlyt akarunk fektetni a határaink, a kultúránk, szokásaink védelmére, és egyenrangú nemzetek együttműködésén alapuló európai közösségben akarunk élni” – mondta Kocsis Máté.

Nem tett le arról a francia Alstom és a német Siemens vezetése, hogy „európai bajnokot” hozzon létre a két vasútijármű-gyártóból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.