Akit a pacsirta kísér

Pap Éva Holdpor című regényével merészségeket is vállaló emberi és színészi életét megkoronázta. Nemes diadal, mert a korona aranyból van. Pacsirtás királynő.

Pap Éva Skócia királynője szerepében, Kocsis István A korona aranyból van című drámájának próbáján, 1983 januárjában Szegeden Fotó: MTI/Ilovszky Béla

Változatos vizsgaelőadások; Molière, Offenbach-operett, s a legkedvesebb, Williams: Ez a ház lebontandó Willie-je, mert a fiatal lány szerepe a lélek rétegeit nyitogatta. Diplomával Mécs Károly és Tiboldi Mária társaságában Szegedre parancsolták 1961-ben.

Júliával kezdeni a színi pályát próbatételes, nagy adomány. A Debrecenből száműzött Szendrő József rendezte. A színházi lap szerint: „naív, rajongó Júlia” volt, „sok őszinte érzéssel, feltétlen tehetséggel”. Amit hiányolt a kritikus: a „szerelmes merészség”. Pap Éva a folyamatos fáradtságot említi: „Előadás után várt a filmgyári kocsi, Makk Károly rendezésében a Megszállottakat forgattuk Bugacon, megérkeztünk, kevés alvás után kora reggeltől egész nap dolgoztunk, a szöveget is akkor írták-kínlódták, majd vissza Szegedre és Veronába.” Shakes­peare ­Júliája mellett Kálmán Imre Stáziját is énekelte-játszotta a Csárdáskirálynőben. Időközben próbák és előadások a Nemzetiben is, ahol Gyöngyössy Imre darabjában, a Csillagok órájában Lengyel György rendezésében „…népmesei elemekből és tiszta érzésekből szövi költőivé a fiatal lány alakját. Őszintesége, lelki szépsége megragadó” – írta Demeter Imre (Film Színház Muzsika 1963/7). Sikere nyomán a direktorságban Majort váltó Meruk Vilmos hívta a Nemzetibe.

Légüres térbe érkezett: „Féltem bemenni a büfébe is, mert ott ültek a szereptelen idősek, és ráértek fúrni. Törőcsiket is fúrták.” Az öreg épület felszámolása és a hatalmi harcok forgatagában ki törődött a kezdő színésszel? Törőcsik Marit gyakran emlegeti: Major színésszé nevelte. „Nekem csak annyit mondott: Ne legyen olyan kishitű.” Amit persze csak a vezetői bizalom érlelhet. Meruk 1964 novemberében a Lipótmezőre távozott, Both Béla érkezett a színház költözését is bonyolítani. Pap Éva ugyan mit igazolhatott e zaklatottságban, még ha A harmadik nővért (Kohout darabja) sikeresnek is érezte, Darvas József Részeg esőjében Kismárta alakjáról írta Demeter Imre: „Szerepéből az őszinteség hiányzott” (FSzM-1964/14). Gyönge darabok gyönge szerepeivel ugyan mit kezdjen egy magát is kereső színész?

Ahol a darab, a színész és a rendező összeszikrázik, ott alkotás születik. Minap a tévében láttuk: Horvai István rendezésében Osztrovszkij Jövedelmező állás című darabjában az ostobácska Polinaként, az „Úri módon akarok élni!” igényét követelte férjétől, akit Latinovits alakított. Páros jelenetük sistergett, amint az anyja, Dajka Margit által hergelt asszony a nagyravágyás mérgét a vitába szivárogtatja s fokozza, az elhagyásig fenyegetőzve. „Nem féltem Latinovitscsal játszani, soha nem volt vitánk és viszályunk.” 1965-ben készült az Osztrovszkij-film, amikor Pap Éva a Nemzetiben tartósan ráért; 1966 tavaszán Both elé tette elbocsátásának határozatát, amit a színésznő nem írt alá, ám így is távozni kényszerült. Várkonyi Zoltán a Vígszínházba hívta, és azonmód próbálhatott a Filmet forgatunk című szovjet darabban. Különös sorsú előadás. Latinovits Radzinszkij darabjának hitványsága folytán robbantotta státuszát, és távozott a Vígből, Pap Évának örömet és elismerést hozott.

Ha nem színházban, filmen együtt játszottak: Fannika volt az Egy magyar nábobban. 1967-ben vendégként a Madách Színházban Emilyt alakította Wilder A mi kis városunk című darabjában. Lengyel György rendezőt ­dicséri, aki az író szellemét és színpadi gondolkodását is megnyitotta előtte. Mert hogyan is történhet, hogy valaki visszatér a túlvilágról, és életének legszebb napját újra élheti? Somlay nemzedéke még értette, de a szocialista-realista gondolkodás legfönnebb parodizált, mert tagadta a misztériumot. Poézis ragyogta át Pap Éva Emilyjét. Sosem feledhető, mily szépséggel álmodta újra ama vágyott napot. Az élet szépsége és siratni való mulasztásaink döbbenete hatotta át az előadást. Pap Éva alakítása nyomán is Grover’s Corners felett a csillagok kigyúltak, ő pedig Greguss Zoltánt és Kiss Manyit csodálta.

Pap Éva Skócia királynője szerepében, Kocsis István A korona aranyból van című drámájának próbáján, 1983 januárjában Szegeden
Fotó: MTI/Ilovszky Béla

A Vígszínház tagja, aki gyakran másutt fontosabb: 1969 nyarán Lope de Vega A furfangos menyasszony című vígjátékában Fenisát naivitásba rejtett furfanggal és lobogó tűzzel alakította Gyulán. Az „ellenszereposztás” divatjában nem neki való szerepek sorát ne említsük, még ha Gorkij, Sartre, Galambos Lajos is a szerző, vagy Déri kommunista lányát kellett játszani. A vörös postakocsi emlékezetes bizonyítási alkalom: háromszor játszhatta Esztellát. Huszárik Szindbádjának „egyik legszebb képeként emlékezhetünk arra, ahogy Pap Éva egy hintó ablakán visszanéz, környezete szürke, kék, fehér” – írta Nádudvari Anna (Honnét lesz a tűz?)

A kedvesebb közül való 1970 ősze, mert a Tisztákban a fiatal lányt (Azalais) szerette; a Ványa bácsiban Latinovits mellett Szonja lehetett. Valósággal „bekérezkedett” az előadásba. Főiskolás emlék: Gellért Endre Ványája a Nemzetiben; Bessenyei, Makláry, Lukács Margit és Mészáros Ági feledhetetlen! „Ekkor tudtam meg, mi is a színház.” Ebben a színjátszás nagy titka: sokan hivatkoznak szerepekre, s mégis, „ugyanúgy mondja, és mégsem az”.

Újabb Csehov-előadás: Három nővér. Különös a színész emlékezete: olykor a készülés gyötrelmét őrzi erősebben. „Korhű és modern, egzaltált és tiszta, álmodozó… megrendítő lélekrajzot ad” – így a méltató (Film Színház Muzsika 1972/43). A firenzei vendégjáték tapszuhatagáról a lapok is beszámoltak, ám a játék örömének gyakori hiányát a Jászai-díj (1973) se pótolta, és csak enyhítette, hogy Fábri Zoltán Magyarokjában Fábiánnét alakította „megejtő tiszta nőiséggel, emberséggel, drámai erővel” – írta Sas György. Rangját megerősítette a Magyar Filmkritikusok 1979-es díja is. Azt mondta Nádudvari Annának: aligha tudta volna eljátszani „azt a riadtságot, kiszolgáltatottságot”, ha a nemzetibeli megaláztatást és kiebrudalást nem éli meg.

Mert véleményt mondani a Vígben és 1982-es távozását követően Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Kecskeméten, ha az értékrend zavarát érzékelte. Ha tehette, szerepekben igazolta magát: például Kocsis István A korona aranyból van szegedi előadásában: „vérbő és letaglózó királynőként is bátran közönségeskedő… Sugárzóan okos… Fölér az író eszéhez” – írta Apáti Miklós.

Akkor ismertem meg, amikor varjak sereglését látta maga felett. Munkanélküli állapotban a színházi laphoz hozta írásait 1989-ben. Poétikus szavakkal köszöntötte a 75 éves Tolnay Klárit; Szerencsi Évát pedig így látta: „Több, mint naiva”; és a szeretet aranyhídját szőtte a New Yorkban élő Bordán Irénhez. Sorolhatnám szerepeit a 90-es évek Madách színházbeli idejéből is, de szóljak inkább Pap Éva életének rendkívüli fordulatáról. Súlyos betegségéből tápászkodva Holdpor címmel megírta gyermekkorának regényét (Magyar Napló, 2015).

A magyar játékszín kétszáz éves történetében Jászai Mari emlékirata mellett Pap Éváéhoz hasonlóan megrendítő, mély vallomást nem ismerek. Családi krónika, mely a történelmi-politikai időt is felveti az évek és sorsok árjában. Apátlanságban, anyja körül feltűnő alakok, a rontás fülledt kísérletei, a háború, a rettegésben átélt Rákosi-kor; és a forradalom, mely Amerikáig vitte fiútestvérét, s vele pápai ifjakat is. Balladás sorsregény. Pap Éva itthon maradt, mert álmai visszatartották, melyek finoman szövődnek krónikájába. Élményeinek változatossága: édesanyja éneke, megannyi emberi szenvedés, hogy a szanatóriumban színházat játszhatott. És Ady költészete! A költőhöz vezető tanárnőjének szeretett alakja összeomlik a kamasz rajongóban, amikor Mezey Mária és Honthy Hanna művészi becsületét sértően minősítette.

A Holdpor Pap Éva színészi életének megvilágító erejű fejezete. Félelmek, szorongások közepette, a nemtelen közöny, szenvedés, a Játék mindenkori közösségi öröme művésszé érlelte. Gyermekként Pesten járva a Rákóczi úton hirtelen kiszakította magát anyja kezéből, s átrohant az úttesten. Egy autó elütötte úgy, hogy átdobta a túloldali járdára. „Hát, mégsem haltam meg… Vajon miért engedett tovább az Isten?” – kérdezi könyvében. A baleset az Uránia ház előtt, majdani főiskolája előtt történt.

Szól a távozó garnizon zenéje, a színpadon Irinaként dermedten áll: mire a szenvedés? „Élnünk kell és dolgoznunk.” Pap Éva dolgos évtizedeinek szereptárába Szent Johanna nem került. Útját mégis pacsirta kíséri. De nem a veronai hajnal hírnöke dalol. Nem is Shaw máglyára küldött parasztlányára gondolok, hanem Jeanne-ra, Anouilh Pacsirtájára, aki belenyugvással elvesztené önmagát, de nem enged a megadásnak, ezért nem a halál, hanem a koronázás jelenti életének igazolását. Pap Éva Holdpor című regényével merészségeket is vállaló emberi és színészi életét megkoronázta. Nemes diadal, mert a korona aranyból van. Pacsirtás királynő.