Szeptembertől léphet életbe az iskolai büfék kínálatáról szóló törvény
A tervek szerint szeptemberben lépne életbe az iskolai büfék kínálatáról szóló törvény – közölte Magyar Bálint, az Oktatási Minisztérium vezetője.

Június 10. és 12. között rendezik meg a II. Református Zenei Fesztivált több budapesti helyszínen, ahol egész napos programok lesznek az ökumenikus gondolatok jegyében. Napközben (11-től 18 óráig) a – Ráday utca helyett – IX. kerületi Lónyai

Hamarosan megszűnik az a szervezet, amely az első és második világháború után a volt Szovjetunióba hurcolt magyar foglyok kárpótlásával foglalkozik. Mielőtt bezárnák a kaput, újabb felhívást tettek közzé, hisz mintegy 800 egykori politikai elítélt sorsáró

A Szülész-Nőgyógyász Szakmai Kollégium támogatja az abortusztabletta hazai bevezetését, a gyógyszeres terhességmegszakítás szakmai feltételeit most dolgozza ki a testület. A végső szót azonban az Egészségügyi Minisztérium fogja kimondani a szakmát és a tá

A szakmai kollégium támogatja az úgynevezett abortusztabletta magyarországi bevezetését. A gyógyszeres terhesség-megszakítás részletes szakmai feltételeit most dolgozza ki a testület. A kérdésben a végső szót az egészségügyi tárca mondja ki.

Több tízezer embert érinthet kedvezőtlenül, hogy a Legfelsőbb Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla Közigazgatási Kollégiumának véleménye szerint csak abban az esetben jár az új lakást vásárlónak a 15 milliós határig szóló illetékmentesség, ha az adott ingatla

K ö n y v e s h á z


A kormány segített a rászorultaknak, sikeres családokat, sikeres országot épített – így értékelte a szociális tárca képviselője az elmúlt három évet a parlament tegnapi vitanapján. A Fidesz szerint azonban az MSZP–SZDSZ-kabinet felélte azt a t

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.