„Szegény ország!”
Az itt következő összeállítás sok tekintetben mintha Nietzsche Wille zur Machtjának és Marx A tőkéjének néhány tételét igazolná groteszk módon. Az élet a hatalom akarása, a történelem rugója. A hatalom pedig számtalan formában nyilvánulhat meg

Honatyaként a falusiak jogaiért harcolna
November 14-én és 28-án időközi választást tartanak a Nógrád megyei szécsényi választókörzetben, mivel országgyűlési képviselőjük, Surján László a törvény értelmében lemondott mandátumáról, ugyanis a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség színeiben az Eu

Minden negyedik kollégista füvezett már
A középiskolás kollégisták több mint négyötöde kipróbálta már a dohányzást, vagy jelenleg is – alkalmilag vagy rendszeresen – szív cigarettát. Több mint 96 százalékuk fogyasztott már életében alkoholt, 26 százalékuk pedig már használt valamily

Nincs más dolgunk itt, mint megírni az igazságot

Kitüntetések augusztus 20. alkalmából
Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – augusztus 20., államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a következő kitüntetéseket adományozta:

Ötvenhatos emlékmű épül
Magyar Bálint oktatási miniszter továbbra is kitart amellett, hogy megépül az ígért tízezer kollégiumi férőhely, bár még egyet sem adtak át ezekből. A tervek szerint a Sztálin-szobor helyén épülne meg az 1956-os emlékmű.

Az időt még senki sem győzte le
Meglátogattuk az olimpiai falut, amelyet – akár hiszik, akár nem – a hétfejű sárkány őriz. Magyarán, a legvédettebb hely az olimpián. Érthetően. A sportolókat, akikért a játékok vannak, nem érheti baj. A kívülálló kiszolgáltatottabb. Ha jön a