„Legősibb s legdrágább örökségünk az egyéniség és a szabadság”
Huszonöt éve e napon hunyt el Keresztury Dezső költő, művelődéspolitikus, hazánk kommunista hatalomátvétel előtti utolsó szabad kultuszminisztere.
A dokumentum a régióban egyedülálló módon egy új kínai–magyar egyetem létrehozását alapozza meg Budapesten.

A kormányzat már 2017-ben elfogadott egy 220 milliárd forint összegű kollégiumfejlesztési stratégiát.

Nem szabad elfelejteni, hogy milyen erkölcsi, politikai és gazdasági rombolást okozott Gyurcsány Ferenc kormányzása.

A tervek szerint 2024-ben, várhatóan 6–8 ezer hallgatóval és 500 oktatóval indulhat majd meg az intézmény működése.

Több kisvárosnyi székely és csángó magyar hagyta el szülőföldjét a kiegyezés utáni évtizedekben.

Los Angeles-i, müncheni és torinói egyetemeket maga mögé utasítva végzett a világ 18. helyén az autonóm programozó versenyen a SZEnergy Team.

A magyarországra érkező külföldi egyetemisták értékesebbnek tartják az itt megszerzett diplomát, mint a saját országuk bizonyítványait.

Palkovics László a Déli Városkapu beruházás kormánybiztosa leszögezte: mennek tovább, mert ez a fővárosiak érdeke.

A kormány kisajátíthatná a ferencvárosi területeket, de inkább tárgyalóasztalnál kötne egyezséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.