

Pekingi kacsák helyett

Utaznak az ír betegek
Miközben súlyos gondokkal küszködik az ukrán egészségügyi rendszer, egyre több ír, német és kanadai kezelteti magát a legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt elit kijevi magánklinikákon. A tehetős ukránok, az ország politikai és állami vezetői azonban kü

Székesfehérvári kődobálás: Mohácsi törvényt módosítana
Mohácsi Viktória szerint olyan törvényre van szükség, amely „tetten tudja érni” a rasszistákat, a szélsőségeseket; az európai parlamenti szocialista képviselő ezt pénteken Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Kórházban mondta az MTI-nek. A székes

Ítélet telefonhívásnyi időben

Ítélet telefonhívásnyi időben

Elfogták a székesfehérvári lakóházat megdobálókat
Elfogták azokat a garázdákat, akik kedden késő este kövekkel dobálták meg egy székesfehérvári lakóház ablakait, s életveszélyesen megsebesítettek egy kislányt; a hat fiatal őrizetben van - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.

A szél malmai

A szél malmai

A HospInvest – próféta a saját hazájában
