Jól jövedelmező biznisz a politizálás Magyar Péternek
Hiába akadozik a rendszerváltó tagság, így is pénz áll a házhoz.
Végre egy balos megmondóember is megelégelte a kollektív néphülyítést.

Döntött a Fővárosi Közgyűlés, a képviselők hosszas vita és a Tisza Párt kivonulása után megszavazták, hogy a főváros az elővásárlási jogával élve megvegye Rákosrendező területét az államtól. A testületi ülésen Magyar Péter szócsövei a budapestiek képviselése helyett a hisztérikus munkakerülés mellett döntöttek.

Valamiből el kell tartani a Tisza Pártot, ami jelenleg csak egy „one man show”.

Magyar Péter szócsövei a budapestiek képviselése helyett a hisztérikus munkakerülés mellett döntöttek.

Mélyen hallgat Magyar Péter mentelmi ügyéről a lengyel jelentéstevő.

A Fidesz-frakció javaslata nyomán a néhány órája az ülésteremből nagy hanggal kivonuló összes tiszás képviselő javaslatát levette a napirendről a Fővárosi Közgyűlés.

Deák Dániel szerint a Tisza Párt képviselői minden megmozdulásukkal azt demonstrálják, hogy nem jelentenek kormányképes erőt.

A frakcióvezető úgy véli, nagyon sürgős lehet a három baloldali politikusnak, hogy új finanszírozót találjanak, hiszen Biden bukásával apadnak a „guruló dollárok” is.

Összenő, ami összetartozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.