Németország mélyebbre süllyedt
A német gazdaság még mélyebbre süllyedt a recesszióba az első negyedévben, a német központi bank (Bundesbank) hétfőn kiadott, áprilisi jelentése szerint.
A januári 22 ország után újabb 47 államot, köztük Magyarországot sorolta vissza vagy tette negatív megfigyelési listára az egyik nemzetközi hitelminősítő cég. A Coface megítélése szerint az állami újraelosztás magas aránya fokozott versenyhátrányt jelent
A Nemzetközi Valutaalap 5 százalékos visszaesésre módosítja a német gazdaság idei kibocsátására tett korábbi 2 és fél százalékos csökkenésről szóló prognózisát – értesült a der Spiegel című hetilap.
A németországi feldolgozóiparban februárban 3,5 százalékkal, a várakozásokat meghaladóan estek vissza a megrendelések – jelentette szerdán a gazdasági minisztérium. Januárban a megrendelések visszaesésének üteme 6,7 százalékos volt.
A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn jól indultak, de délután már a Wall Streetet követték lefelé.
Az utolsónak szánt megszorítás után is jöhet újabb – ez derült ki tegnap a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter nyilatkozataiból. Veres János vészforgatókönyvről beszélt, Bajnai Gordon pedig a valutaválság rémével készítette elő a még radikálisabb cs
Megerősítette Németország lehető legjobb, „AAA” szuverén adósosztályzatát szerdán a Fitch Ratings, amely szerint a német gazdaság az adósságráta emelkedése és a várható súlyos recesszió ellenére is „kivételesen jó” finanszírozási helyzetben van.
A Die Presse szerint a gazdaság az ügyetlenkedő miniszterelnök távozásától a realizmus visszatértét várják. Ugyanitt írnak a volt bécsi főpolgármester múltjának sötét foltjáról szóló bizonyítékokról. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a német gazdasági zuha
Németországban az év első negyedévben gyorsul a gazdasági visszaesés üteme, az országot ugyanis exportfüggősége miatt erősebben sújtja a globális gazdasági visszaesés – közölte pénteken a német pénzügyminisztérium.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.