Szijjártó Péter: Az Európai Unióban csak hazánk beszél békéről
A külgazdasági és külügyminiszter felesleges provokációnak nevezte a munkácsi turulszobor eltávolítását.
Magyarország polgárai kifejthetik véleményüket Brüsszel intézkedéseiről.

A miniszterelnök szerint béketárgyalások magával hoznák a gazdasági megnyugvást is.

Holnap kezdődik meg a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása – jelentette be lapunk kérdésére válaszolva a miniszter.

Az ellenzék örül a szankcióknak, illetve hazugságnak nevezi a nemzeti konzultációt.

Tizenkettedik alkalommal indítanak nemzeti konzultációt a kormánypártok, hogy kikérjék a magyar emberek véleményét.

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerint a központok révén nő az ország ellenálló képessége, erősödik a haza védelme.

– Az érzéketlen nyilatkozatok őszi parádéja zajlik – fogalmazott a brüsszeli szankciókról Dömötör Csaba a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

A szervezet arra szólít fel, hogy mondjunk nemet Európa és Magyarország kivéreztetésére.

Az Alapjogokért Központ szerint a baloldal azért kapja a pénzt a nemzetközi szövetségeseitől, hogy ráerőltesse Magyarországra a szankciók politikáját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.