Sosem látott mélységekben az ellenzék
Megy a sumákolás, pedig akár őszintén el is mondhatnák, hogy tévedtek vagy inkább szándékosan hazudtak.
Az időseknek fenntartott védett idősávot a nemzeti konzultáció során az emberek 62 százaléka támogatta.

A 30 napos kedvezményt a szolgáltató a decemberi számlán írja jóvá.

Az a cél, hogy addig is mérsékeljük az egészségügyre nehezedő nyomást, amíg meglesz a vakcina.

Kedden este jelenti be az új, eddiginél szigorúbb járványügyi szigorításokat Orbán Viktor miniszterelnök.

Sikerült elérnünk, hogy Karácsonyék rövid időn belül másodszor is visszakoztak az átgondolatlan ötleteiktől – írta a Fidesz.

A Párbeszéd képviselője a héten többek között a távoktatásra és az idősek vásárlási sávjának visszavezetésére tett javaslatot, de ezt visszavonták.

A Szabó Tímea által által benyújtott javaslatcsomag egészen megdöbbentő ötleteket is tartalmaz.

Bár a kormány a GDP 4,5 százalékát fordítja a gyerekesek segítésére, a Gyurcsány-párti Arató Gergely szerint „elfeledkezett” róluk.

A kormánypárt Bangóné nyilatkozatára reagáva azt mondta: az MSZP-nek eddig csak kamuvideók gyártására futotta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.