Beszorultak a parkolóba
Érdekesség, hogy a háborgók nem a polgármesterhez vagy a gazdasági ügyekben illetékes helyetteséhez fordulhatnak, hanem Tóth Csabához, az MSZP kerületi erős emberéhez.
Karácsony Gergely főpolgármester nem felejtette el talajt fogott elvtársát Jávor Benedeket, sőt bevette őt is a szaftosba.

Életműdíjjal tervezi jutalmazni Szabó István Oscar-díjas rendezőt a Magyar Filmakadémia Egyesület és a Nemzeti Filmintézet. A hír kiverte járásából Schmidt Máriát.

Persze értem én a doktor úr fájdalmát, nagyon jól kereshetett abból, hogy eddig több mint félmilliárd forintot perelt ki a bűnözőknek, csak hát van a dolognak egy másik olvasata is.

Eligazítást tartott a nemzet és a köztársaság időszerű kérdéseiről Gyurcsány Ferenc DK-pártelnök-komisszár pénteken a budapesti Bibó István-szobornál.

Nem úgy néz ki, hogy lankadna a Niedermüller-botrány. Ellenkezőleg! Újabb írások, elemzések jelennek meg, korábbi videók kerülnek elő a tenyérbe mászó ember jelenéről, múltjáról.

Magyar György sztárügyvéd és vízművek-igazgatótanácsi tag egy múlt heti tévébeszélgetésen azt mondta, ő már évek óta nem foglalkozik börtönkártérítési ügyekkel.

Hírértéke nem volt a magyar ellenzéki EP-képviselők Brüsszelben tartott kormánymószeroló eseményének, szokott formáját hozta a négyes: Dobrev Klára, Cseh Katalin, Donáth Anna és Ujhelyi István.

Nem is lett volna kikkel megállítania az idegeneket. Linder Béla hadügyminiszter akkorra már kimondta: Soha többé katonát nem akarok látni!

Pozsgay Imre államminiszter a Kossuth rádióban ezen a napon jelentette ki: 1956 őszén nem ellenforradalom, hanem népfelkelés, méghozzá jogos népfelkelés volt Magyarországon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.