Keresd a féket!
A civilizáció rokkantjai a féket keresik. Egy végtelenített autóverseny agyonmatricázott, föltuningolt járgánya itt mindenki. Ki tudja, mióta tart már a verseny?
A négy évvel ezelőtti határattrakciója miatt terrorizmusért elítélt, majd kiutasított szír férfi továbbra is tömlöcben marad, ugyanis nincs hová kitoloncolni.

Ami véres, kíméletlen és nemzetellenes cselekedet történt idehaza a XX. században, az száz éve e napon, a Tanácsköztársaság kikiáltásakor fogant. Minden ebből ered.

Harminc évvel ezelőtt, 1989. március 11–12-én tartotta első országos gyűlését az akkor még mozgalomként jegyzett Magyar Demokrata Fórum.

El lehet képzelni Horthy Miklóst, amikor vendéglátója, Adolf Hitler közölte vele: a német csapatok másnap, 1944. március 19-én bevonulnak Magyarországra.

Ha kártyázni kezdünk a barátaimmal, már a játék legelején egyezményesen rögzítjük: a béke érdekében még csak utalás se hangozzék el politikusokról, regnáló kormányról.

Értük, határon túli magyarjainkért is feszül az az 1848 méter hosszú nemzeti zászló, amellyel ma, március 16-án vonul majd végig 1848 ember a budapesti Andrássy úton.

Legnagyobb nemzeti ünnepünk, büszkeségünk, kapaszkodónk, amiből soha nem engedünk. Van-e magyar ember, aki ne ismerné a lázas Pest-Buda forradalmi napját, 1848. március 15-ét?

1848-as hőseink nyomába szegődve cselekvésre hívunk minden, a hazáért aggódó, tenni akaró magyar állampolgárt! – közölték az ellenzék március 15-i közös ünnepségének szervezői a minap.

Olvasói visszajelzésekből tudjuk: a nagyközönségnek mára körülbelül tele a hócipője azzal, hogy politikusainkról (pártállástól függetlenül) majdnem minden nap kiderül valami épületes disznóság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.