Lázár János lesz az uniós főtárgyaló
A miniszter a 2014–2020-as programozási időszak tervezésének koordinációjáért felelős uniós főtárgyaló lesz.
A mostani kormányalakítással „átlépték” azt a szokást, hogy a KDNP alapvetően humán területekért felelős.

Katonai tiszteletadással tartottak koszorúzási ünnepséget Nagy Imre szobránál Budapesten.

Az összeférhetetlenségi törvény miatt Zsigó és Zombor is távozik.

Megnevezte Lázár János miniszter, hogy államtitkárai közül ki miért felel majd.

Megalakult a harmadik Orbán-kormány, tiltakoztak a reklámadó ellen, és a baloldal is szolgált fejleményekkel.

Pénteken megalakult a harmadik Orbán-kormány.

Ötödik alkalommal rendezték meg a vadászati kultúra napját a Thury-vár alatt.

A következő négy év már nem a gondolatok, hanem a tettek korszaka lesz – hangsúlyozta a kormányfő a parlamentben. Beszédét követően esküt tettek kormányának miniszterei.

A kabinetnek tíz tagja van, ezek közül Seszták Miklós nemzeti fejlesztési és Trócsányi László igazságügyi miniszter nem vett részt a második Orbán-kormány munkájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.