

Semjén: A Biblia nélkül nem érthetőek meg a civilizáció alapjai + Képek
Semjén Zsolt szerint, aki nem ismeri a bibliai hagyományt, az nem lehet igazán otthon a civilizációban; a miniszterelnök-helyettes a csaknem 190 éves, felújított óbudai zsinagóga vasárnapi felszentelési szertartásán annak a véleményének is hangot adott, h

Tapolcán értékelik az első száz napot a Fidesz-KDNP képviselői
Orbán Viktor kormányfő mellett várhatóan a minisztereket is meghallgatják a Fidesz-KDNP képviselői a frakciószövetség szerdán kezdődő háromnapos, kihelyezett ülésén, Tapolcán.

Semjén: Biztattam a kínaiakat, hogy érdemes nálunk befektetni
Magyarország stabil, tartja magát nemzetközi vállalásaihoz, érdemes itt befektetni – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az északkelet-kínai Csilin (Jilin) tartomány székhelyén, Csangcsunban (Changchun) megrendezett nemzetközi gazdasági, kö

Már az idén kaphatnak egymilliárdot az egyházak
Egymilliárd forintot pótolhat az állam az idén az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának négymilliárd forintos elmaradásából az ősszel megszavazandó zárszámadási törvényjavaslat szerint – közölte Szászfalvi László, a Közigazgatási és Ig

Kormánymeghívó az orosz pátriárkának

Könnyített honosítás január elsejétől
Történelmi napon, államalapító Szent István király ünnepén lépett hatályba a kettős állampolgárságról szóló törvény. A májusban elfogadott állampolgársági törvény módosítását kezdeményező kormányoldal nem titkolja, a rendelkezés célja elsősorban a határon

Életbe lépett a könnyített honosítás
Letöröljük 2004. december 5. lelki Trianonjának szégyenét – fogalmazott Semjén Zsolt (KDNP) nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A politikus annak kapcsán beszélt erről, hogy augusztus 20-án életbe lépett az állampolgárságról szóló törvé

Politikai testamentum

Növelné a magyar jelenlétet a kínai piacon a kormány
Magyarország és Kína hat évtizedes kétoldalú kapcsolatát méltatta Huj Liang-jü (Hui Liangyu) kínai miniszterelnök-helyettes hétfői találkozóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, aki arról biztosította vendéglátóját, hogy az új magyar kormány előny
