Radnai szerint Magyar Péter – miközben még 2022-ben is önfeledten ünnepelte a kétharmadot – már tíz éve is a Fidesz ellen volt + videó
Pedig több felvétel is tanúskodik arról, hogy Magyar Péter aktívan részt vett a Fidesz rendezvényein.
Az RMDSZ elnöke elmondta, pártja morális és gyakorlati okok miatt sem támogatta, hogy Magyar Péteréket felvegyék az Európai Néppárt parlamenti frakciójába.
Mostantól tehát ők lesznek a Tisza Párt alelnökei, a hon megmentői. Magyar Péter és Radnai Márk. Az övcsatos és az ujjtörő.
A Tisza Párt alelnöke azt állította, nem bárokban akarja múlatni az időt, majd pár nap múlva kidobták egy szórakozóhelyről, ahol vállalhatatlanul viselkedett.
Az ellenzéki politikus botrányt botrányra halmoz, amióta a politika színpadára lépett.
A messiás kapcarongyként tekint a gyengébbik nem képviselőire.
Az elmúlt hónapok történései Varga Judit szavait igazolták.
A KDNP országgyűlési képviselője szerint akkor mutatkozik meg egy jellem, amikor az ember olyan helyzetben van, hogy nem kell szerepet játszania.
Juszt László eddig teljes mellszélességgel kiállt a DK mellett, ezért némileg meglepő, hogy most Magyarra rezonált.
Fenyegetőzésekkel, verbális és fizikai erőszakkal igyekezett uralkodni Varga Juditon a napokban EP-képviselővé avanzsált Tisza párti politikus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.