Nem ússza meg a feljelentést a Klubrádió, hamarosan ügyészség elé kerül az ügy
Hiába törölte Arató András a Klubrádión megjelent botrányos publicisztikáját, nem vonja vissza az ügyben tett feljelentését Tényi István.
A bocsánatkérés édeskevés, ennek az embernek azonnal távoznia kell a közéletből.
„Kevés ízléstelenebb címet olvastam annál, mint amit a DK-közeli Telex ma produkált. Ráadásul két női szerzővel végeztették el a piszkos melót” – írta a Fidesz frakcióvezetője.
A Nőkért Egyesület elnöke helyesnek tartja, hogy a publicisztikát Arató András visszavonta.
Arató Gergely szerint a Klubrádió obszcén cikke nem fontos ügy, Jakab Péter kikerülte a válaszadást, Jámbor András pedig megfutamodott a Magyar Nemzet kérdései elől.
Információink szerint Magyar Péter nem önszántából távozott a havi bruttó 1,5 millió forintos díjazással járó MBH-s tisztségéből, azaz már az első jelentősebb közéleti megnyilvánulása megkérdőjelezi a hitelességét.
Félreértelmezésre hivatkozott, nyilván.
Nem tartja helyénvalónak Arató András írását a jobbikos politikus.
A DK petícióját aláírók személyes adatai is az Action Networkhöz kerülnek.
Sem a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, sem a Klubrádió nem reagált a kérdéseinkre, amelyeket az utóbbi felületén megjelent, az államfőt női mivoltában megalázó cikk kapcsán küldtünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.