A szakértő szerint Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök és környezete tudja, hogy a lengyeleknek összehasonlíthatatlanul jobb a katonai erejük, mint az övék. – Itt az a kérdés, hogy milyen politikai megoldás születik – emelte ki Kis-Benedek József. A konfliktus rendezése érdekében pár nappal ezelőtt Angela Merkel német kancellár telefonon hívta fel a belarusz elnököt, aki visszautasította a feltételezést, mely szerint Minszk generálja, mégpedig bosszúból az új migrációs hullámot. Azt mondta, nem toborozzák a menedékkérőket világszerte, nem szállítják őket tömegesen Belaruszba, ahogyan ezt a lengyel vezetés mondja Brüsszelnek. Kis-Benedek József felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós szankciók miatt Belarusz visszakozik, és már vissza akarja toloncolni a migránsokat, akik Irakból, Szíriából, Jemenből és Líbiából jöttek, de nekik eszük ágában sincs visszamenni a hazájukba.
A válságban – akarva, akaratlanul – egyre nagyobb szerepet játszik Oroszország is, hiszen Angela Merkel és Emmanuel Macron francia államfő is Vlagyimir Putyin orosz elnök közbenjárását kérte a konfliktus rendezésében.
A lengyelek eközben azzal vádolták meg Moszkvát, hogy segítséget nyújtanak Belarusznak a hibrid hadviselésben. – Oroszország kész arra, hogy segítséget nyújtson belarusz testvéreinek, és ennek az egyik jele az ukrán határon tapasztalható orosz jelenlét – utalt Kis-Benedek József arra, hogy Ukrajna és a nyugati hatalmak aggodalmukat fejezték ki a nyugat-oroszországi csapatmozgások miatt.
Ez színtiszta erődemonstráció
− hívta fel a figyelmet a szakértő.

Kis-Benedek József úgy véli: Putyinnál van a megoldás kulcsa, noha az elnök hangsúlyozta, hogy nincs közük a belarusz–lengyel határválsághoz, és az Európai Unió magának köszönheti a konfliktust, mert nem áll szóba a minszki vezetéssel. Putyin ugyanakkor Aljakszandr Lukasenkának is üzent, mondván, nem volna helyes, ha felfüggesztenék az Európába irányuló gázszállítást, mert azzal megsértenék a tranzitszerződést. Kis-Benedek József felhívta a figyelmet, hogy nagy baj lenne, ha nem oldanák meg hamarosan a konfliktust, ugyanis a lengyel–belarusz határon lévők nem jutnak elegendő élelmiszerhez, nincs mosakodási lehetőségük, és félő, hogy sokan meg is fagynak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!