– Szeretettel a szívemben érkeztem Varsóba, és ezt nem elsősorban diplomáciai lépésnek tekintem, hanem egy magától értetődő lépésnek is, amely következik az ezeréves barátságból, és abból is, hogy mi, magyarok és lengyelek a mai napig értékekben olyan közel érezzük egymáshoz magunkat – mondta kedden Varsóban Novák Katalin köztársasági elnök, akinek első hivatalos külföldi útja Varsóba vezetett.
Mindkettőnk számára nagyon fontos a keresztény meggyőződésünk, a hitünk és a hagyományos családoknak a védelme, nemzeteinknek az érdekei
– fejtette ki Novák Katalin, miután lengyel kollégájával, Andrzej Duda államfővel folytatott tárgyalásokat. Utalva arra, hogy az ukrán-orosz háború kapcsán – a fegyverszállítások vagy az energiaembargó kérdésében – nem volt azonos állásponton a magyar és a lengyel kormány, Novák Katalin közölte: sokkal több az, ami összeköt minket, mint ami elválaszt.
Lengyelország és Magyarország Európában eddig is számíthatott egymásra, nem hagyjuk hogy bárki éket verjen a barátság közé
– szögezte le Novák Katalin.
Hasonló szellemben nyilatkozott Andrzej Duda. Mint fogalmazott,
az a tény, hogy az új magyar államfő első külföldi útja Varsóba vezetett, „számomra különösen örömteli, mert azt jelenti, hogy a magyar-lengyel barátság továbbra is tartós marad, az Ön részéről megvan az a szándék, hogy az maradjon.”
Az Ukrajnában zajló háború volt a fő témája a magyar és a lengyel köztársasági elnök megbeszélésének. A magyar államfő megerősítette: hazánk elítéli a putyini agressziót, és örökre nemet mond a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre.
Hangsúlyozta: a háború eszkalációja a lehető legrosszabb forgatókönyv, ezért a hosszú távú, stabil békében vagyunk érdekeltek.