A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet Ratko Mladic ellen a délszláv háború idején a bosnyákok ellen elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Mladic vezetésével a boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt.
A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.
Az 1992–1995-ös délszláv háborúban mintegy százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.
Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre. A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-i lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!