Vendéglátójával együtt Orbán Viktor azt is megerősítette, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés terén jelentős eredményeket értek el az elmúlt években, és egyetértettek abban, hogy ezt a munkát a következő években is folytatják.
A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy a két országot egy közös szenvedéstörténet is összeköti, mert mindkettőnek kommunista rendszerekben kellett élniük 40 évig.
Hangoztatta: örömmel hallotta Edi Rama értékelését arról, hogy a magyar befektetők tiszteletteljesen viselkednek, és bizodalmát fejezte ki, hogy ez így is marad. Hozzátette: azt kérte, hogy albán befektetők is jöjjenek Magyarországra, Magyarország készen áll arra, hogy fogadja őket.
Mindketten úgy vélekedtek, hogy a két országot a hagyományos bilaterális kapcsolatoknál mélyebb viszony fűzi össze. Edi Rama méltatta, hogy Orbán Viktor régóta hisz Albániában, és legutóbbi budapesti találkozójuk óta az együttműködés új irányt vett. Leszögezte, hogy a magyar kormány konkrét lépésekkel is támogatja Tirana integrációját, például szakembereket küldött, tapasztalatokat adott át az uniós csatlakozásban minden olyan területen, ahol Albániának szüksége volt rá, és a nyugat-balkáni integrációt támogató alap létrehozásában is fontos szerepet játszott. − A két ország között kiváló a kapcsolat, nemrégiben Novák Katalin köztársasági elnök is járt Tiranában − emelte ki.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!