„Oroszország az utolsó európai birodalom”

Európa és az unió számára kiemelten fontos, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a kontinenst körülvevő más kulturális régiókkal és államokkal, Magyarország pedig élen jár a kapcsolatépítésben – fogalmazott lapunknak adott interjújában Eric Hendriks. A Danube Institute vendégkutatóját az intézet által megrendezett 3. Danube geopolitikai csúcs című rendezvényen kérdeztük a szemünk láttára átalakuló világrendről.

20230922 Budapest Eric Hendriks Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Magyarország a globális geopolitikai kirakós apró darabja, ugyanakkor az elmúlt években hazánk építette ki a legszerteágazóbb kapcsolatokat a keleti világ országaival. Mit adhat hozzá Magyarország Európa megerősödéséhez e tekintetben?

– Európa és az unió számára kiemelten fontos, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a kontinenst körülvevő más kulturális régiókkal és államokkal, Magyarország pedig élen jár a kapcsolatépítésben. Remek példa erre Törökország és a türk államok. A nyugati szövetség előnyeinek ötvözése a világ különböző kulturális régióira nyitott megközelítéssel helyes irány. Egy kisebb ország számára az a legjobb, ha egyrészt egy erős szövetségi rendszer tagja, másrészt viszont más szereplők felé is közeledik. 

Ennek pedig nem kellene konfliktusokat szülnie, Európának elég nyitottnak kell lennie ahhoz, hogy a politikai lojalitást szétválassza a gazdasági lehetőségektől és más kulturális, szellemi és tudományos kapcsolatoktól.

Hiszen annyi mindent tanulhatunk a világ más népeitől, üzleti, technológiai és más területeken anélkül, hogy az Európai Unióhoz hasonló szoros gazdasági és politikai integrációt kellene létrehozni velük. Az uniónak ezt el kell fogadnia, nem szabad, hogy a kisebb országokat korlátozza az Európán kívüli kapcsolatépítésben, mivel a XXI. században éppen erre van szükség.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (j) fogadja Recep Tayyip Erdogan török elnököt a karmelita kolostornál 2023. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

– Visszakanyarodva Kínához: Peking álláspontja, hogy nem akarja átvenni Washington hegemón szerepét. Lát rá esélyt, hogy ez megváltozzon abban az esetben, ha valós lehetősége nyílna erre az ázsiai hatalomnak?

– Kína már most is a világ legnagyobb ipari termelője, tehát e tekintetben például már első helyen áll. Azt azonban nem tartom reálisnak, hogy Peking olyan pozícióba kerüljön, mint az Egyesült Államok közvetlenül a II. világháború után, vagy a kilencvenes években. Nem hiszem, hogy Kína belátható időn belül olyan szintre emelkedik, hogy politikai, gazdasági, kulturális és tudományos hegemóniát tudjon kialakítani. Ehelyett azt látjuk, hogy a két nagyhatalom egészen más eszközökkel, más erőségekkel rendelkezik. Bár Kína a legnagyobb ipari exportőr, a világot mégis az amerikai média, az amerikai narratíva uralja. Még a Kína szomszédságában fekvő országokban is csak igen kevesen támaszkodnak a kínai médiára, kulturális termékekre, kínai narratívákra. Remek példa erre Dél-Korea, amely bár gazdaságilag jelentősen függ Pekingtől, mégis a koreai fiatalok – elég csak a k-popra gondolnunk – angol kifejezéseket használnak, hogy trendibbek, menőbbek legyenek. Ez a fajta vagányság, ami Amerikában még mindig megvan, felülírja a kínai kulturális befolyást. Amit látunk, az a hatalmi típusok aszimmetriája. 

Washington és Peking a két legnagyobb geopolitikai hatalom, de erősségük teljesen más alapokon nyugszik.

Ebből kifolyólag az következik, hogy a jövőben nem valószínű, hogy valamely hatalom akkora befolyásra tegyen szert, mint azt korábban az Egyesült Államok tette. A mi életünkben legalábbis, ez nem reális.

– Washington ugyanakkor foggal-körömmel küzd Kína felemelkedése ellen. Változhat ez a jövőben?

– Ebből a szempontból inkább az a fontos, hogy Amerika és a Nyugat tényleges Kína-stratégiát dolgozzon ki, mivel ez az elmúlt években egyáltalán nem volt egyértelmű. Vegyük példának Donald Trump kereskedelmi háborúját. A korábbi amerikai elnök szankciókkal kezdte sújtani Kínát, ugyanakkor azt sosem közölték Pekinggel, hogy mit kellene tennie ahhoz, hogy ezek a büntetőintézkedések megszűnjenek. Kínának nem volt konstruktív módja válaszolni. Nagyon úgy tűnik, hogy Washington csupán fenyegetve érzi magát a kínai ipari és technológiai fejlődés miatt, anélkül, hogy valóban fenntartható stratégiája lenne a jövőre nézve. Kína elzárása bizonyos kulcsfontosságú technológiáktól mindössze időnyerésre elegendő, mert végül Peking képes lesz ezeket otthon is kifejleszteni. Ez hosszú távon semmiképp sem nyerő stratégia. Ugyanakkor 

Amerika kezében megvannak a kártyák ahhoz, hogy a jövőben is megőrizze vezető pozícióját számos területen, egyelőre azonban nem tudja ezeket megfelelően kijátszani.

Eric Hendriks (Fotó: Mirkó István)

– Egy szereplőről még nem esett szó, ez pedig nem más, mint Oroszország, akinek jelentős szerepe volt a világrend változásának felgyorsításában ukrajnai agressziójával. 

– Nyugat-európaiként saját hazám történelmének egy darabját vélem felfedezni Moszkva jelenlegi helyzetében. 

Oroszország az utolsó európai birodalom, amelynek szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy nincs meg a presztízse és a gazdasági alapja ahhoz, hogy birodalomként szerepeljen tovább a világ színpadán.

Ez egy olyan lecke, amelyet Hollandiának, saját hazámnak is meg kellett tanulnia az 1940-es években, amikor fel kellett adnunk utolsó gyarmatunkat a mai Indonéziában. Meg kellett tanulnia Franciaországnak, Nagy-Britanniának és Németországnak is. Oroszország GDP-je jelenleg akkora, mint Hollandiáé és Belgiumé együtt. Ez nem elegendő gazdasági alap egy olyan birodalom fenntartásához, amely Kelet-Európától Japán partjaiig terjed. Oroszország jelentősen veszített kulturális presztízséből is. Ennek megfelelően le kell mondania befolyási övezetének egy részéről. 

Ez az egész konfliktus, amelyet most Ukrajnában látunk, része egy nagyobb történetnek, amelyben Oroszország visszavonul azokról a területekről, amelyek korábban a központi befolyási övezetéhez tartoztak, azonban már nem tudnak legitim módon és hatékonyan fenntartani.

Nagyon fontos ugyanakkor, hogy ezt a visszavonulást a lehető legbékésebb módon kezeljük. Persze most már háború van, és ez tragikus, de hatalmas kihívás lesz, hogy Oroszország megfeleljen a világunkat alakító folyamatoknak és tényeknek. Ezeknek pedig abba az irányba kell terelniük Moszkvát, mintahogyan azt az 1940-es években láthattuk a nyugat-európai hatalmak esetében. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Oroszország össze fog omlani, azonban sokkal reálisabbá kell válnia azzal kapcsolatban, hogy hová és milyen módon próbálja kiterjeszteni befolyását. 

Borítókép: Eric Hendriks (Fotó: Mirkó István)