Madridban is utcára vonultak az emberek
Tömeg gyűlt össze a spanyol főváros utcáin is, akik Palesztinát éltették. Nem korlátozódott egy városra a tüntetés, hiszen Zaragozában, Malagában és több katalán városban is felvonultak az emberek, ahol Izrael ellen tüntettek. A demonstrálók éltették az egykori iraki vezetőt, Szaddám Huszeint is, akinek a fotóját lobogtatták.
Több száz ember átvonult Barcelonán is, kifejezve támogatását az Izrael és a Hamász fegyveresei közötti konfliktusba keveredett palesztin népnek a Gázai övezetben. A tüntetők között voltak palesztinok is, akiket más arab országokból érkező bevándorlók kísértek, valamint spanyolok. A tüntetés a Raval negyedben kezdődött, ahol egy nagy arab közösség él, és az Európai Unió regionális képviseletének épülete előtt, a város központjában ért véget.
Olaszországban is agresszívak voltak a tüntetők
Az olaszországi tüntetésekről Jánosi Dalma tudósító számolt be a Hír TV-nek, elmondta Rómában is agresszióba torkolltak a tüntetések, több százan, ezren vonultak fel. A rendőrség visszatartotta a baloldaliak által verbuvált fiatalokat, ekkor kezdődött el az agresszió. Tojással, üvegekkel dobálták meg a rendfenntartókat és a győzelemig tartó háborút éltették. Rendkívüli készültséget rendeltek el, mert félnek attól, hogy terroristák is lehetnek a tömegben. A kiemelt helyszínek fokozott ellenőrzését rendelték el. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a harag kifejezésére, a dzsihádra szólította a muszlimokat a Hamász alapítója. További zavargásokra lehet számítani, a Liga azt szorgalmazza, tiltsák be a palesztinpárti tüntetéseket, mert eddig is már túl sok agressziót és bántalmazást éltünk át.
Fokozott biztonsági előírások mellett tüntettek palesztinbarát felvonulók Nápolyban is, mivel szintén nem lehetett teljesen kizárni, hogy nem torkoll verekedésbe a tüntetés. Ahogy Európa több pontján is, itt is elhangoztak a Palesztinát éltető és Izraelt elítélő rigmusok, amelyek között bőven jutott hely az antiszemita énekeknek is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!