A modell, amely szerint minden ember jó, megbukott – fogalmazott Alberto Núnez Feijóo. A pártelnök bejelentette: amennyiben a PP 2027-ben visszaszerzi a hatalmat, átfogó és szigorú bevándorlási tervet vezetnek be.

Ennek központi eleme az illegális határátlépések megfékezése, valamint az, hogy a bevándorlók csak érvényes munkaszerződéssel kaphatnak tartózkodási engedélyt, írja a Junge Freiheit.
„Spanyolországba nem lehet azért érkezni, hogy valaki segélyekből éljen” – hangsúlyozta Feijóo.
A konzervatív politikus Formenterán, a Baleár-szigetek egyik legkisebb tagján találkozott a rendőri szakszervezetek és a Guardia Civil képviselőivel, ahol a szigetcsoportot érintő válsághelyzetet elemezték. A hivatalos adatok szerint míg 2017-ben kevesebb mint ezer migráns ért partot a turizmusból élő térségben, addig ma már évente több mint 5500 ember kér menedéket, főként Algériából, Tunéziából és Líbiából érkezve.
Feijóo kiemelte: minden országnak joga van ahhoz, hogy maga dönthesse el, „ki, hogyan és milyen céllal lép be a területére”. Ugyanakkor világossá tette, hogy a beilleszkedés elengedhetetlen feltétele a spanyol társadalmi és kulturális normák tiszteletben tartása.
A spanyol identitás nem puszta címke: közös nyelvi, társadalmi és kulturális kötelékek alkotják. Aki ide érkezik, annak tiszteletben kell tartania a szabadság, a tolerancia és a pluralizmus európai értékeit
– hangsúlyozta.
A Néppárt elnöke hozzátette: aki munkával és hozzájárulással érkezik, azt szívesen látják, de a bűnelkövetőkkel szemben zéró tolerancia lesz érvényben.
A szocialista kormányzat eközben egyre mélyebb válságban van. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Néppárt 34,6 százalékon áll, jócskán megelőzve Pedro Sánchez miniszterelnök szocialista pártját (PSOE), amely mindössze 26,9 százalékra számíthat.

A radikális baloldali Sumar támogatottsága 5,8 százalékra zuhant, míg a jobboldali Vox 16 százalékon áll. Egy esetleges PP–Vox szövetség így jelenleg abszolút többséget élvezne.
Borítókép: Az utcán alvó afrikai migránsok Palma de Mallorcán, 2025. augusztus 24-én (Fotó: AFP/Jaime Reina)

A háborús környezetben ráadásul a politikai és gazdasági érdekek szorosan összefonódtak, az ukrán háborús maffia sem áll le.

Brüsszel terve: kötelező szolidaritási alap.

Orbán–Trump-csúcstalálkozó komoly diplomáciai siker volt a magyar fél számára.

A lépés a nyomozás előrehaladásához kapcsolódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.