Demokrata törvények döntik romba a fiatalkorúak jövőjét

A demokraták egyik jogszabály-módosítása sokkoló következményekkel járt a fiatalokra nézve. New Yorkban a büntethetőségi korhatár felemelése egyre több fiatalt sodor erőszakos bűncselekményekbe – elkövetőként és áldozatként egyaránt.

2025. 09. 30. 11:06
New York rendőrség Fotó: KYLE MAZZA Forrás: ANADOLU
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aggasztó mértékű növekedést tapasztal New York városa a fiatalkorú bűnözés terén, amióta 2018-ban életbe lépett az úgynevezett „Raise the Age” törvény – mutat rá az amerikai Fox News televízió. Ez a jogszabály 16-ról 18 évre emelte a büntetőjogi felelősség alsó korhatárát, lehetővé téve, hogy a fiatalkorú elkövetőket ne felnőttként ítéljék el. A törvény emellett azt is engedélyezi, hogy akár 21 éves korig fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézeteiben tartsák fogva az elkövetőket a felnőtt börtönök helyett. Darrin Porcher, a New York-i rendőrség (NYPD) korábbi hadnagya szerint ez a törvény ösztönzi a bűnszervezeteket arra, hogy fiatalkorúakat toborozzanak súlyos bűncselekmények végrehajtására – írja az Origo.

Aggasztó mértékű növekedést tapasztal New York városa a fiatalkorú bűnözés terén – illusztráció (Fotó: SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)
Aggasztó mértékű növekedést tapasztal New York városa a fiatalkorú bűnözés terén – illusztráció. Fotó: Getty Images North America/Spencer Platt

A szervezett bűnözői csoportok ma már fiatalkorúakat bíznak meg olyan erőszakos cselekményekkel, amelyekben évekkel ezelőtt még nem vettek részt

 – nyilatkozta Porcher.

A szakértő rámutatott, hogy korábban a bandák felnőtt tagokat küldtek a súlyosabb bűncselekmények végrehajtására, de az utóbbi években áttértek fiatalkorúak toborzására, bízva abban, hogy így enyhébb büntetésekkel számolhatnak.

Tegyük fel, hogy két banda háborúzik egymással. Az egyik ahelyett, hogy egy 21 év feletti embert küldene, inkább egy 14 évest bíz meg egy ilyen szörnyű támadással, tudva, hogy őt nem a törvény teljes szigorával büntetik meg

– magyarázta Porcher.

A statisztikák alátámasztják ezt a riasztó tendenciát. Eric Adams polgármester 2025-ös éves jelentése szerint 2025-ben 5623 fiatalkorút tartóztattak le súlyos bűncselekmények, például gyilkosság, nemi erőszak és testi sértés miatt, ami kilencszázalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Emellett a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények 18 év alatti áldozatainak száma 80 százalékkal emelkedett a törvény 2018-as bevezetése óta. 

2024-ben az NYPD 486 fiatalkorút tartóztatott le lőfegyverrel kapcsolatos bűncselekmények miatt – ez a legmagasabb adat az elmúlt huszonöt évben.

A „Raise the Age” törvény bevezetése óta New Yorkban megnégyszereződött a fiatalkorúak által gyilkosságot elkövetők száma: 2017-ben nyolc, 2024-ben már 30 ilyen letartóztatást regisztrált az NYPD. Eric Adams polgármester elismerte a jogszabály negatív hatásait, és hangsúlyozta, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetői és áldozatai is egyre fiatalabbak.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható!

A fiatalkorú bűnözés terjedése azonban nem csupán New York sajátos problémája. Nyugat-Európában, különösen Svédországban is hasonló, aggasztó folyamatok zajlanak.

A Magyar Nemzet korábban arról is beszámolt, 

svéd bűnbandák egyre fiatalabb lányokat vonnak be gyilkosságokba, erőszakba és más bűncselekményekbe. 

A helyi hatóságok szerint a bűnbandák egyre gyakrabban vonnak be tizenéves lányokat brutális akciókba, köztük megbízásos gyilkosságokba is. A súlyosbodó helyzet miatt a svéd kormány vészféket húzott. A kormánykoalíció bejelentette, hogy a gyilkosságokhoz és robbantásokhoz egyre gyakrabban felhasznált gyermekek miatt 13 évre tervezik csökkenteni a büntethetőségi korhatárt.

Svédországban a büntethetőségi korhatár jelenleg 15 év, a bandák ezért gyakran alkalmaznak fiatalkorúakat, különösen titkosított weboldalakon keresztül, és a brutális cselekményeket egyre inkább külföldről tervezik.

Európa más országaiban is vannak hasonló tendenciák, bár a svéd eset különösen kiemelkedik az erőszakos tinibűnözés és a fegyveres konfliktusok összefonódása miatt. A szakértők hangsúlyozzák: a probléma komplex, és a hatékony fellépéshez egyszerre van szükség rendőri, szociális és oktatási intézkedésekre.

Borítókép: New York rendőrség (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.