„Szokta kérdezni az amerikai elnök a véleményemet. Én elmondtam neki, hogy ez a háború eldőlt, az oroszok megnyerték, ez egy lezárt ügy” – fogalmazott közösségi oldalán Orbán Viktor.
Orbán Viktor: A béke csak tárgyalások útján érhető el
Orbán Viktor közösségi oldalán egyértelművé tette: a háború nem katonai úton, hanem politikai megegyezéssel zárulhat.

Az a kérdés, hogy mikor fogunk megállapodni az oroszokkal és ki. Ő állapodik meg az oroszokkal vagy végre az európaiak is hajlandók-e tárgyalni és lesz európai–orosz tárgyalás
– tette hozzá.
Orbán Viktor: A békét tárgyalás útján, nem végtelen háború útján lehet elérni
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Európának aktív szerepet kell vállalnia a békekötés folyamatában.
Európának beleszólása kell hogy legyen a megállapodásba
– írta.
Orbán Viktor szerint a jelenlegi konfliktus már nem oldható meg katonai eszközökkel:
Ezt a háborút akkor tudja Ukrajna megnyerni, ha Nyugat-Európából vagy Amerikából százezres nagyságrendben érkeznek harcoló csapatok a frontvonalra. De az világháborút jelent és azt senki nem akarja.
Magyarország továbbra is a diplomáciai megoldások mellett áll, és kiemelten fontosnak tartja, hogy a béke keresése közös európai érdek legyen.
További Külföld híreink
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újabb kábítószerszállító-hajó ellen hajtott végre támadást az amerikai hadsereg + videó
Újabb feltételezett kábítószerszállító-hajó ellen hajtott végre támadást az amerikai hadsereg, ezúttal a Csendes-óceánon – jelentette be szerdán Pete Hegseth hadügyminiszter.

Trump bekeményít – jön az Oroszországgal szembeni szankciók fokozása
Fontos bejelentést tett az amerikai pénzügyminiszter. Donald Trump magasabb fokozatba kapcsol az amerikai–orosz tárgyalásokban?

Rossz hír a háborúpártiaknak – erről tárgyalt Szijjártó Péter az amerikai külügyminiszterrel
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.

Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk