Szijjártó Péter: Erős családokra van szükség ahhoz, hogy újra naggyá tegyük Magyarországot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány célja, hogy ismét naggyá tegye Magyarországot, ehhez viszont erős családokra van szükség, amelyek alapját a nők, az anyák jelentik – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban. Szijjártó Péter egyúttal kiemelte: Magyarország épp ezért gazdasági intézkedésekkel is segíti a családokat.

2025. 09. 22. 21:59
Fotó: ATTILA KISBENEDEK Forrás: AFP

Szijjártó Péter ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy Magyarországon családközpontú adórendszert vezettek be, amelynek keretében élethosszig tartó személyi jövedelemadó-mentesség illeti meg a négy vagy több gyereket vállaló nőket, ezt azonban jövő héttől már a háromgyermekes, 2026-től pedig majd a kétgyermekes anyákra is kiterjesztik.

Aláhúzta, hogy az anya a gyermeke hat hónapos koráig a korábbi bruttó fizetését nettóként kapja meg, két és fél éves korig pedig, ha úgy döntenek, hogy otthon maradnak, akkor a bérük 70 százalékát kapják kézhez.

Emellett kitért arra is, hogy minden nő, aki negyven évet ledolgozott, az életkortól függetlenül elmehet nyugdíjba, illetve érintette a babaváró hitelt is.

Nagyon világos célunk van. Újra naggyá akarjuk tenni Magyarországot. Ez pedig egyedül erős családok révén lehetséges. És mind tudjuk, hogy az erős család alapja a nő, az anya, akit mi nagyon tisztelünk

– összegzett.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.