Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. Költészetében a filozofikus mélység játékossággal társult, és végig jellemezte a megújulásra, megújításra való igény. Életének nagyobbik részében visszavonultan élt, ám sorra publikálta versesköteteit, regényeit, esszéköteteit, de írt többek között színművet, madárnevelési kézkönyvet, valamint Nat Roid álnéven krimit, Hc. G. S. Solenard néven pedig fantasztikus regényt. Tanulmányait magyar–német szakon végezte, rövid ideig nevelőtanárként, majd 1971-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként dolgozott. Fiatalon került be Nemes Nagy Ágnes baráti körébe, amelynek szellemisége műveire is hatott. Első verseskötete 1968-ban jelent meg (Töredék Hamletnek), rendkívül gazdag életműve száznál is több önálló kötetet számlál, és kevésbé közismert, hogy műfordítói életműve csak a legnagyobbakéhoz mérhető: Sylvia Plath, Virginia Woolf, Mark Twain, Thomas Bernhard, Egon Erwin Kisch, Franz Kafka, Oscar Wilde, George Byron, Johann Wolfgang von Goethe, Samuel Beckett műveinek jó részét máig Tandori fordításában olvashatjuk. Gyermekversein, ifjúsági regényein nemzedékek nőttek fel. Tandori Dezső elismertségét jelzi, hogy minden rangos irodalmi díjjal kitüntették, hiszen megkapta a Nemzetközi P. E. N. Club díját (1966), a József Attila-díjat (1978), a Déry Tibor-díjat (1989), majd a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja (1996) és a Kossuth-díjat (1998). Később Prima Primissima-díjjal (2007) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat; 2009) is kitüntették; legutóbb Nemzet Művésze-díjas lett (2014). Tandori Dezső temetéséről később intézkednek.