A bencés hagyományban a kert mindig is a gyógyulás, a csend és az Istennel való találkozás helye volt, az a tér, ahol az ember újra kapcsolatba léphet a teremtett világgal. A Pannonhalmi Főapátság Ösvények ás átjárók című kiállítása ezt a szimbolikus teret bontja ki: a monostorkert az Édentől a mennyei Jeruzsálemig ívelő metaforaként jelenik meg, amely az elveszített ártatlanságot, a kiengesztelődés reményét és a közös jövő formálásának felelősségét is hordozza.
A kiállításon különleges technikákkal is találkozhatunk
Szikra Renáta kurátor olyan képzőművészeket hívott meg a tárlatra, akik számára a kert nemcsak növények és ösvények együttese, hanem személyes tér, az önvizsgálat, a szemlélődés és a meditáció tere is. E perspektíva izgalmas kiindulópontja Richter Sára Csend című alkotása, amely a növények lenyomatait, a hímzett szövetek természetes anyagának változásait és az élet körforgását idézik meg. Jól látszik, hogy a művész a vászon- és selyemalapú táblákat sóval, keményítővel és zselatinnal merevítette, teret adva az anyag kiszámíthatatlan változásának. A festékek színei az évszakok váltakozásához igazodnak, a kutyabengekéreg sárgájától a hagyma vörösén át a borostyán szürkeségéig terjed a színpaletta.
Fentebb is igazi színkavalkádot láthatunk Rózsa Luca Sára olajfestményein, ám a nagy méretű „De kinőttél az Isten markából!” című alkotása még inkább vonzza a tekintetet.
A különleges „patchwork” azokból a textilpelenkákból készült, amelyeket először lánya születésekor, utoljára pedig akkor használt, amikor édesapját mosdatták a halálos ágyán. Anyaként felnőtté válása első és édesapja elvesztésével gyerekkora utolsó pillanatának tanúi ezek. A gondoskodás mozdulatait, az életbe érkező és az onnan távozó szerettei érintését hordozzák.
Az anyagra két egymással szembenéző, emberi arcot varrt, hímzett, amelyek mintha egymás inverzei lennének. Az egyiken az van, ami a másikon nincs. Az arcok alatt látható kezek pedig magvakat hintenek el, amelyekből talán új növények sarjadnak.
Dezső Tamásnak a Kert II című diptichonja megállásra és merengésre késztet.
Nála a kert a meghódított térre jellemző rend és az ember uralmán kívül eső világ találkozásának határsávjaként jelenik meg. A mű egy több évtizeddel ezelőtt „magára hagyott” kertet ábrázol, amelyet a növények a rájuk jellemző rizomatikus, vagyis gyöktörzses terjedési struktúrával benőnek. Az alkotó e munkája a világot nem hierarchikusan, hanem rizómaként, szabadon burjánzó hálózatként értelmezi. És ahogy a művet szemléljük, belefeledkezünk a két színes negatív fotográfia együttesébe. Az invertált képalkotás nem csupán egy esztétikai kifejezésmód, hanem a látásmódunk és a természethez való viszonyunk újraértelmezésére tett kísérlet. Legalább ennyire figyelemfelkeltő a Földgömb című munkája is, amelyhez a világ legöregebb és legismertebb fáit magában foglaló ősfa-világválogatott ötvenkét példányának, köztük a kámforfa, a mamutfenyő, a majomkenyérfa vagy a szugifenyő lehullott ágait, kéregdarabjait használta fel.
Az ősfákból kirakott földgömb története megindító és új kontextusba helyezi a fákról való gondolkodásunkat.
A Pannonhalmi Főapátság arborétumának egykori, millenniumi lucfenyőjének történetét dolgozta fel Iski Kocsis Tibor a 126 év című alkotásában. Az egymás mellé helyezett, különleges technikával készített rajzok a fa elvesztését dokumentálják, miközben a természet és az idő kapcsolatát kutatják. A Visszfény és az Új fény című képei pedig egyszerre beszélnek a mulandóságról és a megőrzés vágyáról, arról a pillanatról, amikor a múlt már halványul, de a jövő fénye még nem látszik teljesen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!