Egészen emberközelivé válnak a mára tankönyvízűvé lett szerzők, hiszen Csoóri kortársaiként éppen olyan kicsinyes vagy ritkábban emberi nagyságról tanúskodó tetteik voltak, amilyenek mindenkinek, és amelyeket Csoóri gondosan dokumentált ezekben a nyilván megjelenésre szánt bejegyzésekben. (A „nyilván” szó újabb árnyalatokkal gazdagodik, amikor ilyeneket olvasunk: „Egyetlen megoldásnak látszik, hogy a naplóírás igénye nélkül ülök le egy-egy fél órára ez elé a füzet elé, s mint aki teszeget-veszeget, megpróbálok a magam világában tájékozódni.”)
Ami persze a naplókban a legérdekesebb szokott lenni, az itt is megvan: a magánélet bemutatása mindig borzongató, kivált, ha olyan szinten őszinte, mint mondjuk Móricz Zsigmond naplóiban. Csoóri Sándor itt is követi a hagyományokat, szerelmi háromszögekről számol be, az együttélés nehézségeiről, olykor lehetetlenségéről („A feleségemtől évek óta már külön élek, de mégse tudtam elszakadni véglegesen. Hozzáköt a fiam, és hozzáköt az a mérhetetlen kínlódásélmény, amit miattam tíz-tizenkét év óta átélt. Miattam? Legalább ugyanúgy maga miatt.”), és akkor egyszer csak jön egy ilyen súlyos és egy tömb gránitból faragott gondolatfutam:
„A vers minden korban arisztokratikus műfaj volt. Kevesek érdeklődési körét elégítette ki. Ugyanígy a regény is, kialakulásának első időszakában. Akkor a gazdasági előnyök tették alkalmassá az embereket erre a szellemi fényűzésre. A meghirdetett ideológia szerint most, hogy a gazdasági kiegyenlítődés megtörtént, mindenki élhetne ezekkel a szellemi csemegékkel. De nem teszik. Ezek az arisztokratikus műfajok sokakat nem hoznak lázba. Megelégednek a rádió és a televízió percnyi érdekességeivel – ez elégíti ki a többséget. Történeteket, izgalmakat keresnek. Sokszor ebben a változatosságban találják meg az izgalmakat!”
Ami számomra különösen izgalmassá teszi a kötetet, nem más, mint a számtalan, sebtében feljegyzett, többnyire novellaötlet. Egy témahiányban szenvedő író jó pár évig elcsemegézhetne és eldolgozgathatna azokból az ötletekből, amelyeket Csoóri papírra vetett – és oda is írja rendre mögéjük, hogy „novellaötlet!”, „kidolgozni!” stb. Aki írt már és gyűjtött minden lehulló gondolatforgácsot, hogy aztán halhatatlan műveibe építse, pontosan tudja, miről beszélek, és milyen fontosak ezek a kis jegyzetek egy író életében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!