Fémbe zárt női lelkek

Feminae Metallicae – Fémbe zárt női lelkek címmel az 1953-ban született, Nagykovácsiban élő Mata Attila szobrai, kisplasztikái és három festménye látható az óbudai Esernyős Galériában. A Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a Morph szobrászcsoport egyik alapítója évtizedek óta foglalkozik formai absztrakciókkal, anyag és tér viszonyával, organikus valóságsűrítményekkel. Munkái sokszor mintha természeti képződmények és mesterséges szerkezetek különös határmezsgyéjén mozognának.

A mozgás itt nem zsurnalisztikai szóvirág, hanem a plasztikák keltette érzetre utal: ezek a folyamatosan fejlődő, növekvő szervezetek-szerkezetek változásuk egy-egy pillanatát tárják föl a szemlélő előtt. Pillanatszobrok – mondhatnánk, ha a titulus nem volna abszurd.

A Fémbe zárt női lelkek alcímben van valami izgatóan, bizsergetően provokatív. Az anyagválasztás és anyaghasználat Mata Attila munkásságában elsőrendű fontosságú, a funkció, az elkészítés folyamata itt maga lesz a téma. Hogy pontosan értsük ezt, emlékeztessük magunkat az evidenciára: egy átlagos, mondjuk hírességet, nemzeti hőst, valamiért fontos személyiséget ábrázoló – többnyire köztéri – szobor esetében a használt nyersanyag és technika a nagyközönség számára teljesen közömbös.

Sok mindenre emlékezünk egy emlékmű megkoszorúzásakor, de a bronzöntés szakmai fortélyai vélhetően keveseknek jut ilyenkor eszébe. Mata Attila szobrainak rusztikussága, tekergése, kavargása, a bronzba ágyazódó fa, a gipszbe bukó krómacél, a bronz, alumínium és az acrystal (sok szobrász életét megkönnyítő polimer gipsz és akril műgyanta) együttélése és egymásnak feszülése egy-egy kompozíció­ban önmagát jelenti, önmagával való viszonyáról, illetve szobrász és anyag viszonyáról számol be.

A szobrász és az anyag viszonyáról is tudósítanak a barbár hatású vastekervények
Fotó: Bach Máté

Lehet az öntvény címe éppen Sellő, ábrázolhat női torzót, utalhat a női test anatómiájára, válhat a művészi szándék szerint afféle, a nőábrázolást, emberábrázolást kutató laboratóriummá a mű, vagy pillanatképévé az ősanyai őstermészet folyamatos pulzálásának, világformáló erejének. Ezek a női lelkek nem fogadnak szót sem művészi koncepciónak, sem a kiállítás alcímének, és egyáltalán nem szándékoznak fémbe zárva létezni. Ez nem azt jelenti, hogy blöffről van szó, a női lelkek (pontosabban a teremtő, világformáló ősasszonyiság, istennőiség) és a sokszor brutális, rusztikus, jólesően barbár hatású vastekervények nagyon is szívélyes, bensőséges kapcsolatot ápolnak egymással.

Mata Attila tárlata feltételez, kérdéseket tesz fel, lehetőségeket kutat. Azoknak ajánlott, akik nem ragaszkodnak az egyszerű válaszokhoz.