Milyen is tehát az a Kína, amelyikről ez az esszéisztikus, könnyed hangon, feltűnően élvezetesen, sztorizgatva, mégis szívszorítóan, felkavaróan, közben gördülő, szép, klasszikus mondatokkal megírt könyv szól? (Itt jegyzem meg: a fordítás makulátlan, igen tiszta szöveg, egyenesen kínaiból.) Tíz szó köré írt egy-egy fejezetet a szerző (nép, vezér, olvasás, írás, Lu Xun, különbség, forradalom, kisemberek, utánzat, kamuzás), és ezek közül a Különbség fejezetből idézek –, mert Kína most ilyen: „Korunk Kínája az óriási különbségek országa. Mintha séta közben sajátos valóság venné körül az embert: egyfelől csillogás, míg másfelől nyomor. Vagy mintha egy furcsa színházban lennénk, ahol a színpad egyik felén komédiát, a másikon tragédiát játszanak.”
Az európai embernek amúgy is minden újdonság, amiről a könyv beszámol – szenvtelen, olykor távolságtartóan gunyoros, csúfondáros, máskor szeretettel teli hangon, de többnyire egykedvűen meséli el a hátborzongató történeteket, saját magát, saját gyermekkorát sem kímélve. Szinte szürreális jelenetek sorjáznak: a kulturális forradalom idején önkritikát gyakorló és megvalósító szerencsétlenektől kezdve a saját gyermekeiktől a feljelentés vonatkozásában rettegő és ezért alakoskodó szülőkön (a szerző szülein!) keresztül a személyi kultusz olyan magaslatait megidéző jelenetekig, amelyeket mi itt, a világ szerencsésebb részén el sem tudunk képzelni.
Az ügyeskedők, akik sikeresek lettek; az ügyeskedők, akiknek nem sikerült, ezért öngyilkosok lettek; a számolatlan irgalmatlanok; a kevés igazszívűek és emberségesek; a lefelé kegyetlenül rúgó, felfelé mézesmázosan nyaló hivatalnokok; az agyonvert és kisemmizett parasztok (akiket régebben egy marék rizsért öltek meg, most meg azért teszik őket tönkre, hogy házaik helyére lakóparkot építsenek); a kocka igen gyakori fordultával magukat az üldözött oldalon találó és ezért folyamatos rettegésben élő, nyakukban járommal az utcát seprő és leköphető politikai funkcionáriusok; a semmittevők; a más munkáján és kárán gazdagodók; az újgazdagok („Kína harmincéves gazdasági csodája során nagyon sok »kisember« válik vagyonossá, és miután meggazdagodnak, sóvárogni kezdenek a nyugati »arisztokratikus« életstílus után: tágas villákba költöznek, luxusautókkal furikáznak, márkás cigarettát szívnak, neves borokat isznak, és néhány szót szörnyű akcentussal még angolul is megtanulnak”) – ők mind-mind előkerülnek, bemutatkoznak és eltűnnek, úgy, hogy közben mégis mementóvá válnak, típussá, szimbólummá.
Ez többek között a nagysága és missziója ennek a kötetnek.
