Csak el kell menni egy lesbe

— Én a természet szépségét szeretném kommunikálni, nem a pusztítást — nyilatkozta lapunknak Máté Bence természetfotós, aki Túlélési ösztön című képével megnyerte az idei World Press Photo természetfotódíját. A fényképész országjáró életmű-kiállítása jelenleg Debrecen főterén állomásozik.

A megcsonkított békákat ábrázoló Túlélési ösztön című kép Fotó: Máté Bence

– Hogyan készül egy Máté Bence-fénykép?

– Az érdekes viselkedést keresem a természetben, a témákat nem én találom ki. Általában járom a terepet, és ha meglátok egy jelenetet, ami beindítja a fantáziámat, akkor azt utána megpróbálom lefényképezni, mert meglátni könnyű, de lefényképezni iszonyú nehéz. Néha hónapokig tartó munka kell ehhez, és nem biztos, hogy a végén ezt siker koronázza. Néha pár szerencsés óra is elég.

– Kovászna megyében készült a Túlélési ösztön című képe. A levágott lábú békákért utazott Erdélybe?

– Medvéket fényképeztem, most már ötödik éve járok utánuk. Több lest is építettem Erdélyben, és éjszaka fotóztam őket, lámpafénynél, hisz így nagyon érdekes részleteket tár fel a fény, például a leheletüket, ami igen fotogén. Azt tudtam, hogy a békák combját levágják, és még élve dobják vissza őket a patakba, ezért a szünetekben rászántam egy kis időt. Ez azért érdekes, mert őket körülbelül három órát fényképeztem, és ezzel értem el fotós pályafutásom második legnagyobb sikerét.

– A kép drámaisága fogta meg a zsűrit?

– Én a természet szépségét szeretném kommunikálni, nem a pusztítást. Déjá vu érzésem volt, mert a 2010-es világversenyt is a levélvágó hangyák témájával nyertem meg. Egyetlen éjszakát szántam arra a fotóra. Ez a kép valóban nagyon drámai, de az általa közzétett probléma messze elmarad azoktól a gondoktól, amelyek kevésbé fotogének, de jóval égetőbbek.

– Melyekre gondol?

– A monokultúra térhódítása a legnagyobb környezetkárosító ma Magyarországon, mert az állat- és növényvilágot egyaránt homogenizálja. A nyertes kép okán legalább beszélhetek arról, ami számomra igazán fontos: az élőhelyek és a környezet védelméről.

– Most a szabadtéri életmű-kiállítása járja az országot. Meg lehet változtatni pusztán a természet szépségének bemutatásával az emberek gondolkodását?

– Munkáimnak része a környezetvédelemre való buzdítás is, és az, hogy ezek a képek annyi emberhez eljutnak, talán közvetve hozzájárulnak a természetvédelemhez. Harminc különböző országból láthatók fotók a tárlaton, de a képek fele itthon, Magyarországon készült. Az egyéves turné alatt egymillió emberhez jutnak el, és ez már jelenthet valamit. Ha rácsodálkoznak egy-egy képre, és látják, hogy az a lakóhelyüktől húsz kilométerre készült, akkor talán jobban odafigyelnek rá.

– Ezzel a céllal hozta létre a Fajbook nevű oldalt is?

– A Fajbook arra ösztönzi az embereket, hogy ha már kint járnak a természetben, akkor nyitott szemmel tegyék ezt, és próbálják lefényképezni az állatokat, majd töltsék fel az oldalra, ahol mindent megtudhatnak az adott fajról. Egy városi ember környezetvédelmi gondolkodása általában a „ne vágjuk ki a fákat” szlogenig terjed, de azt már nem tudják, hogy azon a fán egy tengelic, meggyvágó vagy csóka is él.

– Új fotóprojektbe kezd-e mostanában?

– A kiállítás leköti minden időmet. Két évet szántam rá, ezért addig nem fényképezek. A Fajbookot legalább tízezer felhasználóig szeretnénk kifejleszteni, hogy önálló életre keljen, hisz annak olyan eredményei lehetnek, amit ezekkel a képekkel eddig nem tudtam elérni. Előadást is tartok a kiállítások helyszínén a fotózás háttértörténetéről, hogyan lehetett szinte pénz nélkül eljutni a világ különböző országaiba huszonévesen. Eddig nem tartottam előadásokat, mert a természetfotózásban nem lehet előre időpontokat fixálni a naptárban, ugrásra készen kell állnom, hisz vannak olyan témák, amelyek csak bizonyos időben mutatnak jól, és csak néhány napig lehet őket fotózni.

A megcsonkított békákat ábrázoló Túlélési ösztön című kép
Fotó: Máté Bence

– Karitatív munkát is végez Böjte Csaba atyával, és ha jól tudom, az említett medvés projektjét ő ihlette.

– Csaba testvér adta meg az első lökést. A Kárpát-medencében van Európa legnagyobb medvepopulációja, és eddig kétfajta módon került az ember elé: trófeaként vagy úgy, hogy hány birkát evett meg. Szerintem a Kárpát-medencében a kárpáti medve az emberhez legközelebb álló élőlény. Csak el kell menni egy lesbe, félórát csendben maradni, és figyelni az állat viselkedését.

– A sajtóban állandóan medvetámadásokról olvashatunk.

– Itt a média félrevezetéséről van szó. Ezek valós problémák, de a medve nem támad emberre, a támadások 99 százaléka azért történik, mert az ember nem figyel oda az állat viselkedésére. Ha kimész az erdőbe, tudnod kellene, hogy egy bocsos medvét nem érdemes zaklatni. Vagy ha bemegy a medve egy karámba, akkor nyilván lepofozza az embert, amikor menekülni próbál. Ráadásul a szelektív hulladékgyűjtés egy nem létező fogalom az élőhelye környékén, a medve kikukázza a fél pizzát a PET-palackok közül, és ha meglepik, akkor védekezik.

– A többi világrészhez képest milyen Magyarországon fényképezni?

– Nincs még egy hely a világon, amely ugyanazon a ponton annyira változatos lenne, mint Magyarország. Negyven országban jártam eddig, hazánk csak egy kis pont a térképen, de az itteni változatosságot máshol csak több ezer kilométeres távolságokban lehet elérni. Ráadásul itt bontakoztam ki, itt fedeztem fel magamnak az élővilágot. Ez a szívügyem.