A könyv története és alapötlete remek és egyszerű: Sam nagyon-nagyon várja tizenegyedik szülinapját, és a remekül sikerült nap estéjén, amikor meglát egy hullócsillagot, úgy véli, jó ötlet azt kívánnia, hogy ezentúl legyen minden nap születésnap. A kívánsága – a Baddiel-könyvek dramaturgiája szerint – csodával határos módon teljesül, és másnaptól elkezdődik Sam számára a paradicsom, nem túl módos szüleinek és kishúgának (akinek magának is következne a szülinapja) viszont egyenesen a pokol.
Eddig remek is a sztori, de körülbelül a könyv felére ez elfogy, és elkezdődik egy nagyon hosszú finálé (amelyet elég lett volna az utolsó fejezetekre hagyni), amelynek során Sam a kívánságát teljesítő csillagot keresi (hogy mindent visszacsináljon), a családja pedig őt, illetve a szintén Sam nevű, igen ízesen káromkodni tudó nagypapáját. Itt látszik meg, milyen rettenetes dolog az, ha az ötlet nem tart ki egy egész kötet erejéig, viszont a szerződés köti a szerzőt: újabb és újabb fejezeteken keresztül kell humorizálnia és csavarnia a történetet, amely az elején még vicces, de aztán már inkább csak fárasztó.
Ennek ellenére mindenki számára élvezetes és színvonalas könyv született, amelyik bár bőven merít az Idétlen időkig című, az időhurokfilmek alfája és ómegájaként kezelt műalkotás alapötletéből, mégiscsak olyan történetet mesél el, olyan tanulságokkal, amelyek a megcélzott korosztályt éppen telibe találják. Sam ugyanis a „minden nap szülinap” tobzódás csúcspontján csúnyán elkezd visszaélni a hatalmával (valamilyen csoda folytán ugyanis a körülötte élők valósággal zombivá válnak, ha kiejti, hogy éppen aznap van a szülinapja), és a fejlődésregények lélektana szerint meg kell tanulnia pár dolgot, mielőtt minden rendeződhetne, például hogy ha minden nap különleges, akkor egyik sem az.
A kötet illusztrálása, humora és fordítása pazar, az utóbbi kettőből mutatok is egy példát: „Sam papa rengeteget szitkozódott. Szerencsére csupa olyan dolgot, amit ő maga talált ki, úgyhogy ti is nyugodtan hallgathatjátok. A kókusznyúzó, a túrószivornya, pukkantyú, a trottylepény (jó, ez már közelít egy igazi szitokszóhoz), a bubuckancsó és a lacafántos tökpurtyantó mind-mind szerepelt a repertoárjában.” Már csak az ehhez hasonló nyelvi lelemények és a fölötte kedves humor miatt is megéri tehát összegyűjteni a szerző magyarul megjelent köteteit.
