Tájak, mesterek találkozója

Aki visszatérő látogatója az immár hatodik évébe lépett Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, jól tudja, hogy a programban az európai színház esszenciális válogatását találja, köztük egzotikumként ható távoli kis népek produkcióit is. Április elején a Nemzeti Színházban töltött több mint három hét látókörünk kiszélesítésére, egymás kölcsönös elfogadására invitáló kaland, mondhatnánk, felér egy európai körúttal.

Az Ivanov sokrétűségére vall, hogy azonos erővel képes hatni a nevettetés és a megrendítés szintjén Forrás: MITEM

Több Csehov-művet is tartogat az idei találkozó. Kedden szerb rendezésben szünet nélkül, 2 óra 45 percben kísérhettük végig egy meghasonlott ember rekviemjét, az Ivanovot. ­Tatjana Mandic Rigonat alaposan felforgatta a színházat: a színpadot arénaszerű térré alakította, a nézőtér felé eső emelvényre képkeretből – vagy a túlvilágról – visszaköszönő alakokat és zenekart ültetett. Elképesztő színészi energiákkal viszi végig a tusát, és a darab többrétegűségére vall, hogy azonos erővel képes hatni a nevettetés és a megrendítés szintjén.

Van-e, amit megőrizhetünk a pusztulás, a fenyegettetés világhírei között? Ilyen kérdésekre reflektál évről évre a Nemzeti Színház nemzetközi seregszemléje. A MITEM idei mottója Madáchtól idéz: „Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”