Tájak, mesterek találkozója

Aki visszatérő látogatója az immár hatodik évébe lépett Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, jól tudja, hogy a programban az európai színház esszenciális válogatását találja, köztük egzotikumként ható távoli kis népek produkcióit is. Április elején a Nemzeti Színházban töltött több mint három hét látókörünk kiszélesítésére, egymás kölcsönös elfogadására invitáló kaland, mondhatnánk, felér egy európai körúttal.

Az Ivanov sokrétűségére vall, hogy azonos erővel képes hatni a nevettetés és a megrendítés szintjén Forrás: MITEM

Legelején vagyunk a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) kínálta felfedező útnak, amelyen az orosz bohóc Szlava Polunyin indított el bennünket a cirkuszban hat alkalommal előadott, világot járt műsorával. Totális színház az övé: esszenciális zene-látvány-kabaré – kevés előadás létezik, amely ennyi érzékszervre képes hatni és a színházi eszköztár majd minden elemét kihasználva sajátos produk­ciót szül.

Nem túlzás azt mondani, hogy a művész társulata máig hatása alatt tartja a hazai közönséget, még akkor is, ha a produkcióról megoszlanak vélemények. A pantomim műfajától ­induló Szlava vallja, hogy a szavak elvesztették erejüket, társulata finom gesztusnyelven, precíz, de az improvizáció­nak teret engedő ritmusban közelít a publikumhoz, mígnem szó szerint körbefonja, pókhálóval borítja be nézőit. A kérdés csak az, mennyire hagyjuk, hogy elfeledett gyermeki mivoltunkat és kreati­vitásunkat szabadjára engedve sodortassunk ezzel a játékkal.

Az orosz teátrumokból és a volt szovjet utódállamok színházaiból általában nagyobb merítést kapunk a MITEM-en, de rendre megjelennek a Baltikum társulatai: a lett, litván, észt színház ugyanis az utóbbi években a kortárs szcénának kiemelkedő rendezőket és produk­ciókat adott. Eljönnek a határon túliak, idén elsőként felvidéki társulatot is várunk. A kis népek színházművészetére is nyitott találkozón ezúttal a kazak színház jelenléte hordozza majd azt a fajta különlegességet, amit néhány éve a jakutföldi társulat jelentett a mustrán.

Az Ivanov sokrétűségére vall, hogy azonos erővel képes hatni a nevettetés és a megrendítés szintjén
Fotó: MITEM

Ha stiláris kapcsolódást keresünk a MITEM műsorában látható előadásokban, elmondható, hogy a produkciók ahhoz az esztétikához közelítenek, amit Vidnyánszky Attila, a fesztivál megálmodója és művészeti vezetője a költői színház megnevezéssel ragad meg. Emellett az antropológiai színház jegyei is tetten érhetők, az előadásokban felismerhető az a rendezői törekvés, amely a világ különböző tájainak, mestereinek, tapasztalatainak beemelésével sajátos produkciót szül. A fesztivál visszatérő vendége, ­Eugenio Barba rendezése tipikusan kultúrákat ötvöző művészet.

Több Csehov-művet is tartogat az idei találkozó. Kedden szerb rendezésben szünet nélkül, 2 óra 45 percben kísérhettük végig egy meghasonlott ember rekviemjét, az Ivanovot. ­Tatjana Mandic Rigonat alaposan felforgatta a színházat: a színpadot arénaszerű térré alakította, a nézőtér felé eső emelvényre képkeretből – vagy a túlvilágról – visszaköszönő alakokat és zenekart ültetett. Elképesztő színészi energiákkal viszi végig a tusát, és a darab többrétegűségére vall, hogy azonos erővel képes hatni a nevettetés és a megrendítés szintjén.

Van-e, amit megőrizhetünk a pusztulás, a fenyegettetés világhírei között? Ilyen kérdésekre reflektál évről évre a Nemzeti Színház nemzetközi seregszemléje. A MITEM idei mottója Madáchtól idéz: „Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”