A jó könyvek sorsa a Maroknyi földé

Gyűjteményes kötetben jelentek meg lapunk kiváló újságírója, Pilhál György írásai Maroknyi föld címmel.

Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet

Amikor eldöntöttem, hogy ajánlót írok szeretve tisztelt kollégám könyvéről, azt hittem, könnyű dolgom lesz. Hiszen évtizedek óta nemcsak hogy napi rendszerességgel olvasom a cikkeit, hanem jó ideje gondosan kivágom a nyomtatott lapból és egy mappába gyűjtöm azokat.

Pilhál György
Fotó: Magyar Nemzet

Mégis lám, hónapokba tellett, míg végigrágtam magam a vékonyka kis köteten. Pedig érdekes, olvasmányos. Hazafelé tartó másfél órás vonatutamon simán végigolvashattam volna. A végére érhettem volna, ha mindegyre nem emlékezem vagy nem kalandoznak el a gondolataim az olvasottak hatására.

Már az első írás (Estére megtelt a tér) felidézte bennem azt a több mint negyed századdal ezelőtti vasárnap estét, amikor meghalt Antall József. Igen, az én kisgyerekeim is a Kacsameséket nézték, és nem értették a döbbenetünket, amikor megszakadt az adás.

Tovább olvasok, és jóleső érzéssel nyugtázom, hogy én is mindig nagybetűvel írom az Istent, Csurka István meg lenne velem elégedve (Csurka-cikkek).

Majdnem találkoztam én is anno Göncz Árpáddal… Azért csak majdnem, mert közbeszólt az éves, menetrend szerinti tüdőgyulladásom (Göncz).

„Harminc fölötti embernek többnyire van valami emléke Csernobilról”, nekem is van, én nem virágot vettem, „kertben szedett zöldet”, mint a szerző, én a zöldben játszottam egész nap a tíz hónapos fiammal (Késett a glasznoszty).

„A jó könyvek sorsa, hogy újraolvassák őket” – a kötet utolsó írása (Édes grund) kezdődik így, amelyben A Pál utcai fiúk apropóján íródik le az a pár mondat, ami nemcsak arra késztet, hogy Molnár Ferenc örökzöldjét, hanem Pilhál György Maroknyi föld című könyvét is újra meg újra kézbe vegyük:

„És a történet közepén ott a grund, az édes grund. Az igazán mély történetek mögött mindig ott egy grund. A haza. Egész életünk, a magyarság egész történelme a »grundról« szól. A hazáról. Erről a megcsonkított, árkokkal, néha kerítésekkel körülvett, csizmákkal, lánctalpakkal széttaposott földdarabkáról a hányattatott glóbuszon. A hazánkról, amelyet újra és újra kiszemelnek maguknak – hallgass csak a napi hírekbe! – a kor »vörösingesei«.”