Csehek báloznak Cannes-ban

A bálnak központi szerepe van Milos Forman cseh új hullámos filmjeiben. Míg a Fekete Péterben (1963) és az Egy szöszi szerelmében (1965) a felnőtté válás problémáit járja körbe a rendező, addig a Tűz van, babám! (1967) című alkotásban már sokkal inkább áll a bál a táncmulatságon, sőt Forman, mielőtt elhagyná az országot a prágai tavasz leverése után, a szocializmus minden illúziójával leszámol ebben a társadalmi szatírában. Mindezzel most a cannes-i közönség is szembesülhet.

A tűzoltáshoz sem értenek: a legkegyetlenebb kritikát a Tűz van, babám!-ban fogalmazta meg a rendező Forrás: Örökmozgó

A tavaly elhunyt Milos Forman cseh származású amerikai rendezőről is megemlékeznek az idei filmfesztiválon. A Cannes Classics hivatalos programjában levetítik az Egy szöszi szerelme című 1965-ben készült sikerfilmjét, amelyet Oscar-díjra is jelöltek. Az apropó az, hogy a Fekete Péter és a Tűz van, babám! után az Egy szöszi szerelmét is felújították és digitalizálták.

Az 1963 és 1968 közötti cseh új hullám nem filmművészeti iskola, nincs programja, sokkal inkább mozgalom, amelyben a személyes, generációs szálak kötik egymáshoz az alkotókat. A filmes szakirodalom három stílusirányzatot is megkülönböztet ebben az igencsak termékeny időszakban. A realista filmeket, amelyeknek irodalmi előzménye Jaroslav Hasek munkássága, a modellalkotó filmeket, ahol Franz Kafkára hivatkoznak, és a két stílusirányzatot egyesítő filmeket, ahol pedig Bohumil Hrabal munkássága az irodalmi példa.

A Forman nevével fémjelzett stílusirányzatot a groteszk realizmus jellemzi, amelynek hőse a hétköznapi kisember. Az Egy szöszi szerelmében a tragikomikus alapszituációt a könnyűipari fejlesztés eredményezi, amelynek következtében egy kisvárosi cipőgyárba csábított nők jelentős része férfiak hiá­nyában partner nélkül marad. Ki is találják a megoldást a szocialista vezetők: rá kell szabadítani a kisvárosra egy hadosztályt, amely majd megoldja a gondokat. Formannál persze fiatal honvédek helyett idős tartalékos katonák érkeznek, és miközben a nézők alaposan kinevetik a szereplőket, mélységes szomorúságot is éreznek irántuk, mert teljesen reménytelen élethelyzetbe kerültek.

A tűzoltáshoz sem értenek: a legkegyetlenebb kritikát a Tűz van, babám!-ban fogalmazta meg a rendező
Fotó: Örökmozgó

A Fekete Péter című filmjében a nemzedéki ellentétet fokozza a végsőkig Forman, társadalomkritikaként pedig a szocializmus élhetetlenségéről diskurál. Egy pályakezdő fiatalember ugyanis azt a feladatot kapja, hogy meg kell figyelnie egy közért vásárlóit. Nyilván tolvajt kell fognia, ám ő erre képtelen, sőt kifejezetten rosszul érzi magát abban a világban, ahol megfigyelik egymást az emberek. A legkegyetlenebb társadalomkritikát azonban a Tűz van, babám! című filmjében fogalmazza meg a rendező. Ebben a bált és a szépségversenyt a tűzoltók rendezik, akik viszont semmihez nem értenek, mint kiderül, a tűzoltáshoz sem. Az este nem sikerül túl jól, mert miközben folyamatosan lopkodják a tombolanyereményeket, teljes lázadásba torkollik a szépségverseny, a szomszédban pedig leég egy ház.

Milos Forman cseh új hullámos filmjei elérik, hogy miközben könnyezve nevetnek a nézők a groteszk helyzeteken, szép lassan az arcukra fagy a vigyor. Míg a Fekete Péterben és az Egy szöszi szerelmében egy élhetetlen világot ábrázol a rendező, ahol teljes a kommunikációképtelenség, addig a Tűz van, babám! című filmben már arról van szó, hogy kiöli a szocializmus az emberek egymás iránti szolidaritását, miközben éppen az ellenkezője lenne a lényege. Jó példa erre a filmnek az a jelenete, amikor az idős bácsit, akinek éppen leég a háza, közelebb viszik a tűzhöz, hogy meg ne fázzon. A saját házának tüzénél melegedő öregember képe pedig mindent elmond az élhetetlen szocializmusról, miközben az idős bácsi hangját halljuk: „És ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Ámen.”