Egy úr, aki szolga Ámor előtt

Az amerikai tenor, René Barbera napjaink egyik legkiemelkedőbb fia­tal operaénekese. 2011-ben megnyerte a Plácido Domingo által alapított Operalia verseny három legfontosabb díját. Azóta a világ legjelentősebb operaházaiban és koncerttermeiben lép fel, július 11-én pedig Magyarországra látogat: a VeszprémFesten énekli a Rigolettóban a herceg szerepét. A pályakezdésről, kihívásokról, illetve a Rigoletto értelmezéséről is beszélgettünk vele.

– Hogyan indult el a pályája, hogyan kezdett el operát énekelni?

– Egészen kicsi koromban zongorázni tanultam, majd több kórusban is énekeltem. Eleinte kórusvezető szerettem volna lenni, úgy képzeltem, hogy majd ebbe az irányba fogok továbbtanulni. De a tanáraim arra biztattak, hogy az előadásmódomat is fejlesszem, és foglalkozzam többet az énekléssel. Ha ők nem lettek volna mellettem, és nem ösztönöztek volna, ma valószínűleg nem lennék operaénekes, hiszen nem is akartam az lenni. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Operát egyáltalán nem is hallgattam korábban, csak miután elkezdtem operakórusokban énekelni. Később négy évet töltöttem el az Észak-karolinai Művészeti Egyetemen, és elnyertem több, fia­tal művészeknek járó ösztöndíjat is.

– Az Egyesült Államokban kezdte a pályáját, nemrég azonban Berlinbe költözött. Mi volt ennek az oka, és mi a fő különbség a német és az amerikai operaszcéna között?

– A munkáim nagy része Európához köt, ezért jó ötletnek tűnt ideköltözni, ráadásul Berlin híres arról, hogy szívesen látja a szabadúszó művészeket. Nem mellesleg gyönyörű város, nagyon szeretek itt élni. Németországban egyébként jóval több operaház van, mint az Egyesült Államokban, és sokkal inkább középpontban van ez a műfaj.

– Bel canto stílusban énekel, ami a XVII–XVIII. században alakult ki Olaszországban. Mik ennek a megszólalásmódnak a főbb nehézségei?

– Leginkább az, hogy nagyon magas hangokat is meg kell szólaltatni, ráadásul mindezt a zenekar minimális támogatásával úgy, hogy az ember sokkal inkább előtérben van, így sokkal feltűnőbb egy-egy hiba. De a kiegyenlített hangképzés által és a hang mozgékonyságának kihasználásával különösen szépen lehet előadni az egyes áriákat.

– Fiatal kora ellenére már nagyon sok izgalmas szerepet énekelt. Ki tudna emelni néhányat, ami különösen meghatározó volt, illetve ami a legnagyobb kihívással járt?

– Azt hiszem, eddigi szerepeim közül kiemelkedik Nemorino Donizetti Szerelmi bájital című operájából. Ezt egyébként június 25-én Bécsben játszottam, és szeptemberben a milánói Scalában is fogom énekelni. Ami a kihívásokat illeti, külön szoktam választani a szakmai és a magánéleti megméretéseket. Az egyik legnagyobb szakmai kihívás nemrég talált meg, amikor egy másik tenor kiesése miatt az utolsó pillanatban szóltak, hogy lépjek fel, és tanuljak meg egy olyan szerepet, amit korábban soha nem játszottam: Idamore szerepét Donizetti A pária című művében. Ráadásul ezt a szerepet a zeneszerző eredetileg a kor kiemelkedő tenorjára, Gio­vanni Battista Rubinire komponálta, aki híres volt a magas hangjáról. Összesen hat napom volt arra, hogy megtanuljam a szerepet, és sikerült. Ami a magánéleti kihívásokat illeti, talán a stresszt a legnehezebb kezelni és azt, hogy ennyi időt töltök távol az otthonomtól, és szinte alig látom a családomat, a barátaimat.

Fotó: Kristin Hoebermann

– Júliusban Magyarországon, a VeszprémFesten lép fel, Zuzana Markovával és Paolo Gavanellivel énekli majd Verdi Rigolettóját, amelyben a mantovai herceget játssza. Hogyan építette fel ezt a karaktert, és hogyan látja, lehet még bármi újdonságot találni ebben a klasszikus darabban?

– Nagyon szeretem a Rigolettót, és szerintem a herceg fantasztikus karakter, sokkal érdekesebb, mint amilyennek a legtöbben gondolják. Szerintem a műben nagyon jelentős változáson megy keresztül: az első áriában még arról énekel, hogy a nők csak szórakozásra valók, és az ő szívét senki sem fogja elrabolni. Az asszony ingatag című ária viszont már egy elbizonytalanodott férfi dala, ebben a herceg ugyanis egy olyan dologról kezd el gondolkodni, ami korábban egyáltalán nem számított neki: a nők hűségéről. Ezt nagyon érdekesnek találom, és azt gondolom, valóban beleszeretett Gildába. Persze mindez függ attól is, hogy hogyan rendezik meg, de én nagyon szeretem így játszani. Erre utal az is, hogy a herceg a Possente amor című cabalettában azt énekli, hogy fel akarja fedni előtte azt, hogy ki is ő valójában: „Ki úr a földi trónon, de szolga Ámor előtt.” Szerintem a herceg tényleg együtt akar lenni Gildával, nemcsak fizikailag, hanem érzelmi síkon is, és ez szerintem nagyon fontos.

– A Rigoletto koncertverzióját fogják előadni Veszprémben. Hogyan látja, a hallgatók nem fogják hiányolni a színpadi elemeket?

– Törekedni fogunk arra, hogy ez ne legyen probléma. Szerintem ez egy gyönyörű, érzelmileg felfokozott zene, ami a történet színpadi megjelenítése nélkül is rendkívül sokatmondó. Mi pedig mindent meg fogunk tenni azért, hogy a közönség így is élvezze és megértse.

– Mik a jövőbeni tervei, hol lép fel a következő évadban?

– A veszprémi fellépés után augusztusban Peraladában, Spanyolországban játszom majd a Traviatában, ezenkívül Bécsben, Rómában, Luxemburgban és Párizsban is fellépek. Jövőre pedig végre eljutok Tokióba, ami régi álmom. Ezenkívül Liège-ben bemutatjuk Bellini Az alvajáró című operáját, amelyet szintén nagyon várok. Összességében folytatom, amit eddig, szeretnék minél több helyen fellépni és minél több mindent elénekelni. Például remélem, hogy egyszer lesz majd lehetőségem eljátszani Rodolfót a Bohéméletből és Cavaradossit a Toscából.